„Tudod, mi az a legszebb a hatalomban?” – kérdezte Alexander halk, fojtott hangon, miközben az íróasztalra dobott egy vaskos fekete mappát. „Az, hogy minden pénzmozgás, minden bérelt ingatlan és minden titkos hívás nyomot hagy. A nyomozóim mindent megtaláltak. A birtokot Upstate-ben. A szállítási számlákat. És az emberrablók vallomását, akiket a rendőrség alig egy órával ezelőtt tartóztatott le.”

Julian pánikba esett. Az íróasztal fiókja felé nyúlt, ahol egy pisztolyt tartott, de Alexander gyorsabb volt. Megragadta Julian gallérját, áthúzta a nehéz üvegasztalon, és a falnak szegezte.

„Megpróbáltad megölni a nőmet. Megpróbáltad elvenni a fiamat” – suttogta Alexander egyenesen Julian arcába. „De a fiam erősebb volt nálad. Egy hétéves kisfiú győzött le téged.”

Kint a folyosón elhangzó nehéz léptek jelezték a hatóságok érkezését. A szövetségi ügynökök és a rendőrség benyomultak az irodába. Juliant bilincsbe verték, miközben a férfi kétségbeesetten ordítozott.

Alexander még egy utolsó pillantást vetett a lebegő árulóra, majd szótlanul megfordult, és kisétált.

Új virradat

Néhány hónappal később a tavaszi napfény beragyogta a Vance-birtok hatalmas, zöldellő kertjét.

A ház előtt Matthew szaladgált egy új, egészséges kiskutyával, miközben a nevetése betöltötte a levegőt. Már nem a koszos, szakadt ruhás kisfiú volt, aki az esőben könyörgött az életért – hanem egy boldog, kiegyensúlyozott kisfiú, aki végre megtalálta az otthonát.

A teraszon Elena ült, a karcolások és zúzódások már halványodtak a bőrén, bár a lelki sebek gyógyulásához még idő kellett. Alexander odalépett mögé, egy meleg takarót terített a vállára, és gyengéden átkarolta.

Elena hátrahajtotta a fejét, és rámosolygott a férfira. A csuklóján a gyémánt karkötő megcsillant a napfényben.

„Azon a napon…” – suttogta Elena, miközben Matthew-t figyelte. „Amikor bezártak oda, azt hittem, vége. De tudtam, hogy Matthew nem adja fel.”

Alexander lehajolt, és gyengéden megcsókolta Elena homlokát.