Julián szeme sötéten csillant meg a lámpafényben. A puzzle darabkái végre a helyükre kerültek. A testvére nemcsak segítséget tagadott meg tőle, hanem aktívan dolgozott a romlásán, hogy a család ősi birtoka egyetlen tollvonással az ölébe hulljon.
– Holnap reggel nem fogom hagyni, hogy beszennyezze a nevedet, Mercedes – mondta határozottan Julián, miközben a kezébe vette a papírt. – És azt sem, hogy elvegye tőlünk azt, amiért a feleségem, Clara és én egész életünkben küzdöttünk.
A falu ítélete és a hajnali napfény
Másnap reggel a vihar elült. A sivatagot vastag, vakítóan fehér hótakaró borította, amelyen a felkelő nap aranyló sugarai csillogtak. De a békés táj hamarosan megtört: a falu irányából lovak patakolása hallatszott.
Ramiro Valdés érkezett meg az élen, nyomában a falu békéjét és rendjét őrző hivatalnokkal, valamint a szomszédos farmok néhány mogorva lakójával. Megálltak az El Encinal kapujában, és Ramiro diadalmas mosollyal szállt le a lováról.
– Na, Julián! – kiáltotta hangosan, hogy a házból mindenki hallja. – Remélem, készen állsz! A falu nem tűri meg a laza erkölcsöket! Egy idegen nő, aki beállít egy özvegyhez télen, miközben még a jegyét sem a saját pénzéből vette… vége a játéknak! Pakoljatok!
A főajtó lassan kinyitult.
Nem Julián lépett ki először, hanem Mercedes, aki emelt fővel, tiszta, világos ruhában állt a küszöbön. Mögötte Julián jött, a kezében azokkal a hivatalos iratokkal, amelyek a banki bizonylatokat és a hamisított leveleket tartalmazták. Elisa pedig a belső ablakból nézte őket, de már nem félelemmel, hanem büszkeséggel a szemében.
– Milyen erkölcsökről beszélsz, Ramiro? – kérdezte Julián nyugodt, de acélos hangon, amilyenre a testvére sosem számított. – Arról, hogy te fizetted ki a jegyet, hogy aztán utána idejöhess morális bírót játszani?
Ramiro arca egy pillanatra elveszítette a magabiztosságát.
– Micsoda? Miről beszélsz? Ez őrület!
