És ami a legrosszabb volt: Richard magához vette Elena irodai kulcsait, hogy megakadályozza a hivatalos szabályzat ellenőrzését.
De Richard nem számolt azzal, hogy Elena nem az a fajta vezető, hagyni fogja, hogy a gerincét egy gazdag főnök kedvéért megtörjék.
– Elnök úr, a vendégek érkeznek a peronról – súgta oda egy pincér, miközben a fekete limuzinok sorra fékeztek le a bejárat előtt.
A feszültség a tetőfokára hágott. Richard – látva, hogy a befolyásos vendégek tömegesen lépnek be a főbejáraton – elégedetten dőlt hátra. Arra számított, hogy az esti protokoll simán lezajlik, a szolgálati kutyák kérdése a szőnyeg alá lesz söpörve, és a több millió dolláros befektetés hamarosan a zsebében landol.
Ám Elena ekkor határozott léptekkel kibújt a pult mögül. Kezében a felvételt tartalmazó kis adathordozóval és a kinyomtatott, hitelesített éttermi szabályzattal tartott felé.
Az igazság pillanata
– Richard – mondta Elena éles, de hűvös hangon, miközben elállta a főbejárat felé vezető utat.
A tulajdonos megállt, a homlokát ráncolva. Mellette állt Patrice, a befolyásos befektetői csoport vezetője, akinek a szava eldöntötte a milliós üzlet sorsát.
– Elena? Most nem alkalmas az idő. A vendégek… – kezdte Richard, de a hangja elakadt, amikor meglátta a nő arcán lévő kifejezést.
– De igen, Richard, most nagyon is alkalmas az idő – vágott közbe Elena, és a hangja tisztán visszhangzott a tágas előtérben. – Azt mondtad a személyzetnek, hogy a ma esti fogadás után döntesz a szolgálati állatok használatáról, igaz? Azt hazudtad, hogy az étterem szabályzata tiltja őket, miközben aljas módon próbáltál kibújni a törvény alól.
Patrice, a külső szemlélő, azonnal felvonta a szemöldökét. Megállt, és éles szemmel nézett a tulajdonosra.
– Miféle szabályzatról beszél ez a hölgy, Richard? – kérdezte Patrice mély, parancsoló hangon.
Richard arca hirtelen elveszítette a magabiztos színét. A homloka gyöngyözni kezdett a izzadságtól.
– Patrice, kedves barátom, semmi különös… Csak egy belső adminisztrációs félreértés…
