– Patrice, kérlek! – könyörgött Richard, és a büszkesége teljesen porrá zúzódott. A kulcsok, amiket elvett Elenától, most nehezen zsebében feszültek. – Megbeszélhetjük! Ez az én életem munkája!
– Nem, Richard – rázta meg a fejét Patrice. – Ez a te morális csődöd.
Patrice hátat fordított a tulajdonosnak, majd odalépett Elenához, és elismerően bólintott.
– Köszönöm, hölgyem. Ön mentette meg ennek a helynek a becsületét. És önhöz hasonló vezetőkre van szükségünk a jövőben.
Ezután Patrice Daniel felé fordult, meghajtotta a fejét, és tiszteletteljesen így szólt:
– Köszönöm a szolgálatát, uram. Sajnálom, hogy ez a hely így bánt magával.
A peron vendégei, a meghívottak és a sajtó képviselői – akik időközben észrevették a botrányt – suttogni kezdtek. Néhány perc múlva a befolyásos vendégek csoportja hangtalanul, de határozottan elhagyni kezdte az épületet. A több millió dolláros befektetés egy szempillantás alatt szertefoszlott. Richard pedig ott maradt a saját maga által ásott gödör alján, a kulcsokkal a zsebében, teljesen egyedül.
Az új hajnal a kikötőben
Három nappal az eset után a folyóparti étterem csendesebb volt, de a levegőben már nem a feszültség, hanem a megújulás illata terjengett.
A tulajdonosi jogokat – a befektetői csoport azonnali közbelépésének és a törvényes auditnak köszönhetően – átruházták. Richardot távolították el a vezetésből, és a cég elleni vizsgálatok elindultak. Az új tulajdonosok az első hivatalos döntésükként Elenát nevezték ki az étterem teljes körű igazgatójává.
Aznap délután Daniel Cross ismét betért a helyre.
Nem a régi asztalhoz ült, hanem a legszebb, kikötőre néző helyet kapta, ahol a naplemente fényei belevesztek a folyó vizébe. Atlas békésen feküdt mellette, miközben a pincér egy tál friss vizet hozott a kutyának.
Elena lépett odébb az asztalhoz, egy csésze gőzölgő kávéval a kezében. A szemeiben ott csillogott a megkönnyebbülés és az új kezdet öröme.
– Hogy érzi magát, Daniel? – kérdezte kedvesen, miközben letette a csészét.
