– Ez nem igaz, Mr. Pendelton – mondta Elena, és a hangja tisztán és magabiztosan csengett a csendesedő teremben.
Richard arcáról azonnal lefagyott a mosoly.
– Elena, ne is merészelj…
– De igen, Richard, beszélnem kell – szakította félbe Elena, és a szövetség elnökéhez fordult. – Mr. Pendelton, a tulajdonos ma reggel, még a recepció előtt, kifejezetten módosította a belső utasításokat. Nemcsak azt rendelte el, hogy diszkriminálják a fogyatékkal élőket és kitiltsák a hivatalos szolgálati kutyákat, hanem kifejezetten utasította a személyzetet, hogy az est folyamán figyelmen kívül hagyják a szövetségi törvényeket, ha azok az üzleti imázsunkat veszélyeztetik. És erről bizonyítékom van.
A teremben álló többi vendég morogni kezdett. Néhányan döbbenten fordultak feléjük.
– Miféle bizonyíték? – kérdezte szigorúan Arthur Pendelton, akinek a cégei köztudottan komoly állami támogatásokra és tiszta imázsra támaszkodtak; egy diszkriminációs botrány a legrosszabbkor jött volna a számára.
Elena letette a diktafont az egyik közeli asztalra, és megnyomta a lejátszás gombot.
A felvétel leleplezése
A kis készülékből tisztán és hangosan szólalt meg Richard saját hangja, amit néhány órával korábban rögzítettek a személyzeti szobában:
„…Azt mondtad, hogy a szabályzat szerint nem engedhetünk be állatot. Megmondtam: tegyél úgy, mintha észre sem vennéd a tiltást, amíg a média el nem megy, de ha bármi balhé van, a kutyás embert dobd ki. Megyek, én döntöm el, mi a valós igény, nem a törvény…”
A hangfelvétel utolsó szavai úgy csapódtak be a teremben, mint egy bomba.
Richard elvörösödött, majd hirtelen halottsápadt lett. A kezei remegni kezdtek.
– Ez… ez hamisítvány! Mesterséges intelligencia! Valaki manipulálta a hangomat! – dadogta, és kétségbeesetten a tömegre nézett. – Higgyetek nekem, ez csak egy elégedetlen alkalmazott bosszúja, aki ki akarat rúgatni!
– Nem hamisítvány, Richard – szólalt meg egy mély, nyugodt hang a sarokból.
