Néhány perc múlva az étkező teljesen kiürült. Csak Richard, Elena, Daniel, Atlas és a pincérek maradtak.
Richard a pultnak dőlt, a feje lógott. A birodalma, amit évekig épített, a szeme láttára omlott össze a saját kapzsisága és gőgje miatt.
Az új fejezet
A másnap reggeli napfény élesen sütött be a kikötőre néző ablakokon.
Az étterem ajtaján tábla lógott: „Zárva belső audit és vezetőségi átalakítás miatt.”
A főirodában Elena ült az asztalnál. Előtte az új, hivatalos megbízási szerződés feküdt, amit Arthur Pendelton – aki időközben teljes mértékben átvette a többségi tulajdonosi jogokat Richard botrányos bukása után – személyesen küldött át neki. Az új igazgatói pozíció nemcsak magasabb fizetéssel járt, hanem teljes körű önállósággal is. Az első intézkedése az volt, hogy a cégiratokba belefoglalta: „Az étterem nyitva áll mindenki előtt, különös tekintettel a fogyatékkal élőkre és a hivatalos szolgálati állatokra.”
Az ajtó csendesen kinyitódott. Daniel lépett be, a kezében egy csésze kávéval, Atlas pedig szorosan a sarkában sétált.
– Jó reggelt, Elena – mondta Daniel halvány mosollyal. – Csak beugrottam megnézni, hogy minden rendben van-e az újrakezdés után.
Elena felnézett a papírokból, és meleg, őszinte mosollyal bólintott.
– Jó reggelt, Daniel. Minden a legnagyobb rendben. Sőt… azt hiszem, most először mondhatom el őszintén, hogy ennek az étteremnek végre van lelkünk is.
Daniel letette a kávéját a sarokasztalra, lehajolt, megveregette Atlas fejét, majd kinezett a ragyogó kék vízzel borított kikötőre. A zaklatott napok emlékei lassan elhalványultak a fejében, átadva a helyüket a tiszta, békés valóságnak.
A vihar elvonult. És a hajó, végre, biztonságos kézbe került.
