– Mert gyáva vagyok, Sofia. Egész életemben egyedül voltam, mióta Elena elment. Amikor megláttalak, nemcsak az édesanyádat és a családodat akartam megmenteni… önző voltam. Látni akartam valakit, aki fiatal, aki él, aki reményt ad ebben a hideg házban. Azt hittem, ha a közeledben vagyok, amikor a rohamok elkapnak, kevésbé fogok félni a haláltól. A tudat, hogy nem vagyok teljesen egyedül a szobában, erőt adott. De nem akartam, hogy megláss. Nem akartam, hogy megsajnálj, és főleg nem akartam, hogy ápolónőként tekints magadra. Te megmondtad az esküvő előtt: nem szeretsz. Én ezt elfogadtam. Nem akartam a betegségemmel terhelni a te amúgy is nehéz életedet.
Egy új kezdet
Sofia hallgatta a férfit, és megértette, hogy a saját előítéletei és a külvilág pletykái mennyire elvakították. Az emberek azt mondták, ő csak a pénzéért ment hozzá Richardhoz, Richard pedig csak egy fiatal játékszert vett magának. A valóságban azonban két megtört ember találkozott, akik mindketten a maguk módján próbálták megmenteni azokat, akiket szerettek.
– Richard – lépett közelebb a lány, és először nyújtotta a kezét a férfi felé. – Nem kell többé elrejtőznöd a sötétben. Ha ebben a házban élek, ha a feleséged vagyok – még ha nem is úgy, ahogy a mesékben meg van írva –, nem kell egyedül átmenned ezen.
Richard meglepődve nézett rá, majd lassan elfogadta a lány kezét.
Aznap este Sofia nem vette be az altatót. Helyette ott maradt Richard mellett. Amikor az éjszaka közepén a férfi rohamai elkezdődtek, Sofia nem futott el, és nem félt többé. Ott volt, hideg borogatást tett a homlokára, fogta a kezét, és csendben jelen volt, amíg a fájdalom el nem múlt.
A hónapok során a kapcsolatuk mély átalakuláson ment keresztül. A tiszteletből szoros barátság, a barátság pedig mély, egymást oltalmazó szeretet lett. Sofia megtanulta, hogy az igaz szerelem nem mindig a romantikus filmek lobogásával kezdődik – néha a nehézségekben, a kölcsönös kiállásban és a megértésben születik meg.
