Bernardo némán mögéjük lépett, a kezét mindkettőjük vállára tette, és az ablakon át nézte a távolodó várost, tudva, hogy a sebek mélyek, de az igazság – bárkinek is fájt – végre otthonra talált.
EPILÓGUS: A kék madár szárnyai
Két év telt el a valladolidi cukrászdában történt találkozás óta.
A Mercado del Val közelében lévő üzlet mostanra nemcsak a finom süteményeiről volt híres, hanem arról is, hogy a pult mögött – oldal az oldalon – két testvér dolgozott: Iván, aki végül megértette és elfogadta a múltat, és Gabriel, aki hétvégenként, az épít mérnöki munkája mellett gyakran beugrott, hogy segítsen a családi vállalkozásban.
A falon, egy elegáns, üvegezett keretben ott lógott a teljesen összeillesztett, kék madárral hímzett szalvéta. Senki sem dobta ki. Minden odaérkező vendég láthatta, aki bement a cukrászdába, de a valódi jelentését csak ők ketten – Clara és Gabriel – értették igazán.
Egy napon, amikor a délutáni napfény átsütött a cukrászda ablakán, Nuria – Gabriel menyasszonya – lépett be az ajtón, a kezén a kisbabájukkal, akit nemrég neveztek el Claudiának a nagymama tiszteletére.
Clara odalépett a babakocsihoz, az arca ragyogott a boldogságtól, amikor a kisunokája pici ujjait megérintette.
Gabriel pedig a pult mellett állt, átölelte a feleségét, és lepillantott a saját bakancsára. Ezúttal nem volt rajta sár. Tiszta volt. És tudta, hogy harminc év vándorlása után végre oda ért, ahová mindig is tartozott: haza.
Van esetleg még egy forgatókönyv vagy történet, amit szívesen folytatnál vagy kidolgoznál velem?
