— Három éjszakát kellett aludnom a nővéremmel. A feleségem azt mondta: “Ha most van még egy, akkor a vérnyomásodat is mérje!”
Mindannyian együtt nevettünk.
Este Nikolai ünnepélyesen bejelentette:
— Lyusya, soha többé nem próbálom próbára tenni a féltékenységedet.
— Nagyon ésszerű döntés, kedvesem.
— De van még egy kérésem.
— Melyiket?
— Menjünk holnap ki. Egy igazi találkozóra. Pont, mint régen.
Mosolyogtam.
— Örömmel.
Másnap elmentünk abba a kis kávézóba, ahol egyszer az első házassági évfordulónkat ünnepeltük.
Nikolai normál nadrágot és kedvenc ingét viselte, és három piros szegfűt hozott nekem.
Pont, mint negyvenhárom évvel ezelőtt.
Az ablaknál ültünk, teát ittunk, és emlékeztünk a fiatalságunkra.
Hirtelen a férjem megfogta a kezem.
— Lyusya, újra hozzám mennél?
Ránéztem.
— Természetesen Kolja.
Megérintette.
— Tényleg?
— Természetesen. De egy feltétellel.
— Melyik alatt?
— Ezúttal a házassági szerződésben van írva, hogy a távirányító az enyém!
A férjem kitört a nevetésből.
Amikor hazaértünk, hirtelen megállt a folyosón.
— Lyusja, hol van a bőröndöm?
— A szekrényben.
— És miért hagytad csomagolva?!
Ártatlanul mosolyogtam.
— Csak a biztonság kedvéért, kedvesem. Ha valaha újra eszed jutni eszébe, hogy teszteld a féltékenységemet!
Azóta Nikolai a világ legfigyelmesebb férje.
Minden reggel kávét hoz nekem.
Ő maga viszi ki a szemetet.
És még a saját zokniját is megtanulta.
Tegnap azonban ismét titokzatos arckifejezéssel odajött hozzám.
— Ljuja, ha harminc évvel fiatalabb lennék …
Félbeszakítottam:
— Kolya, ha harminc évvel fiatalabb lennél, újra feleségül vennélek. De előtte írásban meg kell ígérned, hogy soha többé nem fogod elrejteni a távirányítót!
Megölelt, és suttogta:
— Szeretlek, te kis fájdalom.
És én így válaszoltam:
— Én is szeretlek, régi romantikusom. De kérlek, soha többé ne vedd fel azokat a bőrhez simuló farmereket. Aggódom az egészséged miatt!
És tudod, mi a legviccesebb ebben?
Egy héttel később Nikolai adott nekem egy csokor rózsát és egy képeslapot.
