1. RÉSZ
08:07-kor vendégek, recepciósok és csengők előtt Adrián Vega a csuklóján lévő órára mutatott, és kimondott egy mondatot, ami csendben hagyta a Hotel Mirador előcsarnokát: “Akinek tényleg dolgoznia kell, az nem 37 percet késett.”
Sofía Martín megszorította a takarítókocsi fogantyúját, amíg az ujjpercei meg nem nyomultak. Három éve lépett be azon az ajtón, sok vezetője előtt, mások műszakjait helyettesítve, és munkaidő után maradt, amikor munkaerőhiány volt. Aznap reggel azonban vörös volt a szeme, és egy kis fa rózsafüzér volt bezárva az öklében.
“Mr. Vega, elmagyarázhatom,” mondta.
Ramiro Beltrán, a műveleti vezető, előrelépett.
“Mindenki elmagyarázhatja, ha késik.
Nuria, Sofia partnere, előlépett.
“Sosem hiányzott figyelmeztetés nélkül.
Adrián egy katasztrofális reggelről jött: 180 vendég esküvője, egy beszállító, aki lemondással fenyegetőzött, konyhai hiba és váratlan ellenőrzés. Ahelyett, hogy hallgatott volna, fáradtságát mondatká változtatta.
Sofia újra megpróbált megszólalni.
“Találkoztam egy hölggyel az utcán. Egyedül voltam, és…
“Szabályok vannak ebben a hotelben,” szakította félbe Ramiro.
“És kint is vannak emberek,” válaszolta Nuria.
Ez jobban zavarta Adriánt, mint kellett volna. Megnézte Sofia kék egyenruháját, a kocsit, a hall fényes padlóját, és gyorsan döntött.
“Hagyd el az autót. Menj haza. Holnap a Humáns Osztály dönt arról, mi történik.
Sofia úgy nézett rá, mintha épp most kapott volna levegőt.
“Neked holnap van. A lakbéremet ma esedékes.
Nem kért sajnálatot. Nem beszélt a 9 éves lányáról, a hét végéig hátrahagyott 63 €-ról, vagy az anyjáról, aki a nyugdíjat gyümölcsárulásával fejezte be egy környékbeli árusítással. Egyszerűen kiszállt az autóból, és a kijárat felé indult.
Aztán Adrian meglátta a rózsafüzért.
Sötét fa, világosabb gyöngy a kereszt mellett, és egy kis jel az egyik végén.
Ismertem őt.
“Várj,” mondta.
Sofia nem állt meg.
“Honnan szerezted azt a rózsafüzért?”
Kissé elfordította a fejét.
“Most tényleg hallgatni akar.
És elment.
