Richard és Arthur egymásra néztek. A szobában lévő csend nehézzé, fojtogatóvá vált.
– Mondd angolul, Howard! – morogta Arthur.
– Azt jelenti – fordult feléjük az ügyvéd –, hogy Clare nem egyszerűen fedezetet nyújtott. A nagyapja alapítványán keresztül 7,5 millió dollárnyi tőkével kiváltotta a cég adósságait. A szerződés 4. részének B bekezdése kimondja: amennyiben a cég eléri a nyereségességet, de a házasság bármely okból felbontásra kerül – függetlenül attól, ki kezdeményezi –, a felajánlott tőke nem hitelként, hanem 51%-os törzsrészvény-vásárlási opcióként lép életbe, az eredeti, válság idején megállapított névértéken.
Richard arca elfehéredett. A lábai megremegtek, s kénytelen volt megkapaszkodni a tárgyalóasztal szélében.
– Ez… ez lehetetlen – dadogta. – Ő nem birtokolja a céget! Én vagyok a vezérigazgató! Apám a többségi tulajdonos!
– Tegnap éjfélig ti voltatok – javította ki Howard. – De azzal, hogy aláírattad vele a válási papírokat, kiváltottad a szerződésben szereplő záradékot. A válási kérvény beadásának pillanatában Clare opciós joga érvénybe lépett. Ma reggel nyolc órakor a nagyapja alapítványa lehívta az opciót. Clare jelenleg a vállalat többségi, 51%-os tulajdonosa. A ti részesedésetek 24,5-24,5%-ra csökkent.
– Ez csalás! – üvöltötte Richard, s az arca sötétvörössé vált a dühtől. – Bíróságra megyek! Érvénytelenítem azt a rohadt papírt!
– Nem tudod érvényteleníteni, Richard – szólt közbe Arthur, s a hangja teljesen megtört. Az idős ember lassan leült az egyik bőrfotelbe. – Én írtam alá. Én voltam az elnök. Kétségbe voltunk esve… Bármit aláírtunk volna, csak hogy ne menjünk tönkre.
– Pontosan – bólintott Howard. – És Clare kilenc éven át várta, hogy tiszteljétek őt. Öt évvel ezelőtt megmentett titeket, ti pedig két napot adtatok neki, hogy elhagyja a saját házát.
– A ház! – kapott levegő után Richard. – A ház az enyém! A birtoklevél az én nevemen van!
Howard szája szélén egy keserű, sajnálkozó mosoly jelent meg.
