De már túl késő volt. Mire átlépte volna a gyepet, két egyenruhás rendőr ugrott át a sövényen, és a földre teperték. A bilincs fém csattanása éles hangon visszhangzott, miközben Melissa sikoltozva rugdosott a levegőben, amíg be nem tuszkolták a hátsó ülésre.
A buszsofőr titka
Néhány perc múlva a kertünk elnyelte a rendőri egységeket, a helyszínelőket és a mentősöket. Ethan a konyhaablakból nézett ki, még mindig kissé sápadtan, de a tekintetében már ott csillogott a biztonság tudata. A hátizsákból előkerült dokumentumok és adatok alapján a rendőrség azonnal letartóztatta a hálózat többi tagját is a szomszédos kerületben.
A kapu előtt megállt egy fekete autó, és a sárga iskolabusz sofőrje – akinek a neve Kovács úr volt – lassan odasétált a lépcsőmhöz. Megigazította a sapkáját, és lehajtotta a fejét.
– Jól van a kisfia, asszonyom? – kérdezte halkan, mély, megnyugtató hangon.
Felálltam a teraszon, a karomon lévő karcolások még sajogtak, de a lelkemben végre béke teremtődött. – Igen, köszönhetően magának… De kérem, mondja meg… Honnan tudta? Hogyhogy észrevette azt, amit én, aki minden nap velük élek, nem vettem észre?
Kovács úr elmosolyodott, a szeme sarkában a ráncok mélyebbre húzódtak. – Egy buszsofőr sok mindent lát a tükörből, amit a szülők sosem vesznek észre a nappaliban – mondta csendesen. – A gyerekek szeme nem hazudik. Amikor Ethan először szállt fel a buszra anélkül, hogy mosolygott volna, és amikor észrevettem azt az idegen autót a megálló mögött, amelyik mindig követte a járatunkat… tudtam, hogy cselekednem kell.
Megérintette a kalapja karimáját, majd visszaindult a buszához.
Az új horizont
Késő délután lett, mire a rendőrök elszállították a bizonyítékokat, és a kert ismét a miénk lett. A nap lassan lebukott a háztetők mögött, aranyló fényt festve a régi fa játszóházra, amelynek a tetejét most szorosan lezárták a hatóságok.
