A szobában lévő vendégek döbbenten néztek egymásra. Valéria barátnői – akik eddig gőgösen mosolyogtak – most zavartan fészkelődtek, és a tányérjukat bámulták. Dániel arca sápadtból mélyvörösre váltott.
— Ez… ez családi ügy! — dadogta Dániel, félrelökve a papírt. — Anyámnak szüksége volt rá! Különben is, házasok vagyunk! Ami az enyém, az a tiéd, ami a tiéd, az az enyém!
— Így van! — csatlakozott Valéria, felemelve a hangját, hogy visszakapja az irányítást. — Hogyan mersz a fiam számláiban turkálni?! Ő a férjed! A fiam tartja el ezt a háztartást!
Ekkor előhúztam a harmadik, legvastagabb mappát.
4. fejezet: A végső ajándék
A harmadik mappából két különálló dokumentumköteget vettem elő. Az egyiket Dániel elé csúsztattam, a másikat Valéria kezébe nyomtam.
— Itt tévedsz, Valéria — mondtam, és a hangom keményebb volt, mint valaha. — Dániel egyetlen fillérrel sem járult hozzá ennek a háznak a fenntartásához. A fizetése alig fedezi a saját luxusigényeit és a maga támogatását. Ezt a házat a nagymamám hagyta rám. A ház tulajdonjoga 100%-ban az enyém, és a házassági szerződésünk értelmében – amit Dániel a menyegzőnk előtt írt alá – semmilyen igénye nem lehet rá.
Dániel megszeppenve nézett a papírra. A címlapon nagy, fekete betűkkel ez állt:
BONTÓKERESET ÉS VÁLÓPERI KÉRELEM
— Dóra… — suttogta Dániel, és a hangja megremegett. — Ez… ez nem lehet komoly. Bontanál? Egy vicc miatt?!
— Ez nem egy vicc miatt van, Dániel — válaszoltam, mélyen a szemébe nézve. — Ez az elmúlt három év miatt van. Mert engedted, hogy az anyád szilánkokra törje a méltóságomat. Mert nevettél, amikor egy kutyanyakörvet adott nekem a születésnapomon. Mert nem egy férj voltál, hanem egy elkényeztetett kisfiú, aki a felesége pénzén vásárolt tiszteletet az anyjának.
Valéria felugrott a székéből. A kutyanyakörv lefordult az asztalról, és éles csörrenéssel landolt a padlón.
