— Anya! Mondj valamit! Tedd ezt jóvá! Ugye van pénzed?! Ugye vissza tudod fizetni a hitelt?!
Valéria ott állt a szoba közepén, sápadtan, megfosztva az gőgjétől és a hatalmától. Az a nő, aki néhány perccel korábban még pökhendi módon oktatott ki engem, most úgy nézett ki, mint egy öreg, megriadt idegen.
— Én… én azt a pénzt elköltöttem… — suttogta Valéria, a hangja elcsuklott. — A bútorokra… a nyaralásra… a ruhákra…
— Mit tettél?! — üvöltött rá Dániel. — Azt mondtad, hogy ez a pénz jár nekünk! Azt mondtad, Dóra úgyis odaadja!
— Elég! — szóltam közbe, és a hangom lecsendesítette őket.
Odaléptem az asztalhoz, felvettem a földről a fekete kutyanyakörvet, és lassan Valéria kezébe nyomtam.
— Vegye vissza az ajándékát, Valéria — mondtam halkan. — Mert ma este önök tanulták meg, hol a helyük ebben a házban. És ez a hely… a kerítésen kívül van.
Édesanyámhoz léptem, aki könnyes szemmel, de büszkén nézett rám. Megfogtam a kezét, és gyengéden megszorítottam.
— Gyere, Anya — mondtam. — A vacsora elromlott, de átmegyünk a te kedvenc éttermedbe, és megünnepeljük a születésnapomat.
6. fejezet: Egy új reggel
Másnap reggel a nap fényesen ragyogott át a tölgyfák ágain, bevilágítva az étkező csendes szobáját.
A házban csend volt. Dániel és Valéria még az éjszaka folyamán elmentek. Dániel minden holmiját elvitte a garázsból, a kulcsokat pedig a konyhaasztalon hagyta egy kézzel írott, firkált bocsánatkérő levél kíséretében. Nem olvastam el a levelet. Egyenesen a szemetesbe dobtam.
Kilenc órakor megérkezett a lakatos. Gyorsan és szakszerűen kicserélte a bejárati ajtó, a garázs és a hátsó kapu összes zárját. Amikor az új, nehéz fémkulcsokat a kezembe adta, éreztem, ahogy a mázsás súly végleg lehull a vállamról.
Tíz órakor az ügyvédem hívott. Tájékoztatott, hogy Valéria számláit zárolták, és Dániel munkáltatójánál is megkezdődött a fizetésletiltás eljárása a felhalmozott adósságok miatt. A következő hónapokban nehéz bírósági tárgyalások vártak rám, de tudtam, hogy az igazság és a törvény az én általam képviselt oldalon áll.
