Abban a pillanatban a kastély főbejárata felől szirénák jajgatása és nehéz csizmák dobogása törte meg az esős délután csendjét. A szövetségi rendőrség különleges egységei özönlötték el a házat, s másodpercek alatt harcképtelenné tették Héctor-t és a maradék emberét.
Egy órával később a könyvtárszobában újra csend uralkodott.
A rendőrök elvitték Héctors-t és Ramirót. A helyszínelők befejezték a rögzítést, s a kastély visszakapta a nyugalmát.
Odalenn ültem a kanapén. Mia a karjaimban aludt, kimerülve a nap izgalmaitól, a sárga ceruzadobozt még mindig a mellkasához szorítva.
León lépett be a szobába. Két csésze gőzölgő teát hozott. Csendben leült mellénk a kanapéra, s átnyújtotta az egyik csészét.
— A felügyelő igazolta a dokumentumokat — mondta halkan. — Daniel ügyét hivatalosan is újranyitják mint szándékos emberölést. Héctor és Ramiro életük hátralévő részét börtönben fogják tölteni. A Montemayor Group pedig egy hivatalos, nyilvános bocsánatkérést tesz közzé, s a cég vagyonának tizenöt százalékát egy zárt alapítványba helyezi… Mia nevére.
Ránéztem Leónra. A szemeiben már nem volt ott a korábbi bűntudat. A teher, amit két évig hordozott a vállán, végre lehullott.
— León… — mondtam halkan, megérintve a csésze meleg oldalát. — Nem kellett volna ezt tenned. A kártérítést… a vagyont…
— De igen, Sofía — vágott közbe szelíden, de határozottan. — Daniel az életét adta értem. Én pedig megfogadtam aznap a romok alatt, hogy ha egyszer megtalálom a családját, vigyázni fogok rátok. Nem azért, mert muszáj. Hanem mert tartozom vele a tisztességének.
Mia meglendült a karjaimban. Kinyitotta a gombos szemeit, ásított egy nagyot, s amikor meglátta Leónt, a szemei felragyogtak.
— Oroszlán! — suttogta a kislány. — Elmentek a rossz bácsik?
León elmosolyodott – azzal az igazi, meleg, tiszta mosollyal, amit csak ez a kislány tudott kihozni belőle. Lement térdre a kanapé előtt, s gyengéden megsimogatta Mia haját.
— Elmentek, Cukornád — felelte León. — Soha többé nem jönnek vissza.
