Meredith Prescott a találkozó közepén érkezett.

Lena felhívta az anyját, és úgy tűnik, senki sem mondta neki, hogy még ott leszek.

Meredith 61 éves volt, természeténél fogva meleg, és láthatóan megszégyenült.

Férjével, Paullal együtt 28 000 dollárt adományozott a ruhához, a fotóshoz, a virágmintához és a fogadás több személyes eleméhez.

Leült Lena mellé, és megkérdezte, hogy igaz-e, hogy nem hívtak meg.

Igent mondtam.

Meredith a lányához fordult, és megkérdezte: “És még mindig azt vártad, hogy Cindy továbbra is fizetni fog mindezért?”

Lena arca elpirult.

Azt mondta, ennél bonyolultabb volt.

Meredith azt válaszolta, hogy talán bonyolult a kapcsolat, de a pénz nem.

“Megkérhetsz valakit, hogy ne menjen el,” mondta halkan. “De nem várhatod meg ésszerűen, hogy továbbra is vendégül látjon.”

Lena üzenete óta először valaki a saját családjában hangosan kimondta azt, amit én nehezen tudtam megmagyarázni.

Nem éreztem magam diadalmasnak.

Szégyelltem, hogy az elismerés ennyire számított.

Lena azzal vádolta az anyját, hogy az én oldalamra áll.

Meredith azt mondta, nem áll oldalt.

Ő elismerte a következményeket.

Drew bosszús lett, és azt mondta, mindenki megnagyobbítja a helyzetet, mint kellene.

Megkérdeztem tőle, milyen méretnek kellene lennie, hogy az anyját kizárja az esküvőjéről.

Azt mondta, abba akarja hagyni a részvételről való beszélgetést, és arra koncentrálni, hogy összetartsa az eseményt.

Ez a mondat azt jelezte, hogy még mindig a hiányomat rendezett résznek és a pénznek, a javításra szoruló problémának tekinti.

Amikor Monica visszatért a módosított becslésekkel, Drew megkérdezte, hogy megmaradhat-e a tulajdonos által szponzorált díj, ha ő és Lena személyesen átveszik a szerződést.

Mondtam Monicának, hogy válaszolok, mert a kérdés a tulajdonjogomról szólt.

Mondtam, hogy nem.

Drew rám nézett, és megkérdezte: “Miért ne? Nem kerül semmibe, ha a kedvezményt a helyén hagyod.”

Mondtam neki, hogy ez nem pontos.

A tulajdonosi árképzés volt az a juttatás, amit az ajándékom részeként választottam.