Ezen a ponton Charlene arcáról végleg eltűnt minden szín. A szája kinyílt, de hang nem jött ki rajta. Háttrébblépett, a sarka nekiütközött a konyhaszekrénynek.
– Te egy rohadt… – sziszegte, és a szemeiben felgyülemlett a gyűlölet. – Azt hitted, hogy csak úgy megkapom ezt a lepukkant lousianai viskót? Egy idős ápoló vagy, Arlo! Megérdemeltem volna! Az egész vagyont! És ha nem lett volna az a hülye lányod, aki mindent elront a kis jeleivel…
Nem hagytam, hogy befejezze.
A kinti utcáról hirtelen éles, kékes-piros fény villant fel a redőnyökön át. A megyei rendőrség Ford Explorer terepjárója fékezett le a felhajtón, majd egy második autó is megállt mögötte. Tully, a régi barátom, a seriff, az elsőként ugrott ki a kocsiból, és a nehéz csizmája hangosan dobogott a verandán.
A seriff a verandán
A bejárati ajtó hirtelen kinyílt. Tully lépett be a konyhába, a kezében a szokásos, acélos magabiztossággal, mögötte pedig két fegyveres helyettes következett.
– Arlo? – kérdezte Tully, és a tekintete azonnal átsiklott rajtam Charlene-re, aki ott remegett a pultnak dőlve. – Kaptam a hívásodat. Azt mondtad, baj van az íróasztaloddal. meg a házzal.
– Nem az íróasztallal van baj, Tully – mondtam, és a kezemet a nadrágzsebembe süllyesztettem, hogy ne lássák, mennyire remegek. – Hanem a szeméttel, amit ki kell takarítani innen. Letartóztatásban van. Mérgezési kísérlet, okirat-hamisítás és előre megfontolt anyagi csalás alapos gyanúja miatt.
Charlene sikoltani kezdett. Egy vadállat eszeveszett dühével rontott volna nekem, de Tully egyik helyettese egy pillanat alatt elkapta a karját, és a háta mögé csavarva kattintotta a bilincset a csuklójára.
– Engedjetek el! Ti idióták! – ordibált Charlene, miközben kísérték ki a szűk konyhából a nappalin át. – Ezt nem hagyom annyiban! Ez a ház az enyém lesz! Halljátok?! Az enyém!
A hangja egyre távolabb került, amíg a rendőrautó ajtajának csapódása végleg el nem hallgattatta.
