A telefonom megcsörrent a zsebemben. Elővettem. Egy ismeretlen szám volt, de a körzetszám Baton Rouge-ból jött.

– Halló? – mondtam.

– Mr. Boudreaux? Itt a megyei ügyészség hivatala. Hívunk a Charlene Vance elleni ügyben. A vizsgálat lezárult. A mérgezési nyomok, a laboreredmények és a fellelt bankszámla-adatok alapján a vád hivatalosan is megállt. Tizenöt évre számíthat, feltételes szabadlábra helyezés nélkül.

Néztem a konyhaablakon kifelé, ahol a napfény aranylón terült el a pázsiton.

– Köszönöm, uram – mondtam nyugodtan. – Kérem, értesítsenek, ha lesz még valami papírmunka.

Letettem a telefont.

Josie rám nézett az asztal másik oldaláról, és egy olyan mosolyt küldött felém, ami annyira hasonlított Celeste mosolyára, hogy a szívem egy pillanatra kihagyott egy ütemet.

– Mi az, apa? – kérdezte mosolyogva. – Jó hír?

– A legjobb, kislányom – mondtam, miközben beletöltöttem a kávét a csészémbe. – A legjobb. Mostantól újra otthon vagyunk.