Még mindig emlékszem, hogy Matthew David mögé bújt. Mariana már nem vitatkozott. Úgy nézett rám, mint az idegenre, majd elment.
Ezután Renata elkezdte eldönteni, ki és mikor látogathat meg. Azt mondta, hogy a barátaim kihasználtak engem, hogy Mariana csak örökségre vár. Elfogadtam ezeket a magyarázatokat, mert megakadályoztak abban, hogy beismerje a hibámat.
Egy éve költözött a Bruno kertben lévő kis házba, akit Renata bemutatott, mint nemrég elvált unokatestvérét. 42 éves volt, és személyi edzőként dolgozott. Ugratta a térdemet, kérés nélkül viselte a kabátomat, és túl sok órát töltött vele az edzőteremben. Furcsa dolgokat láttam, de sosem raktam össze a darabokat.
Az utazás előtt három héttel Renata megjelent egy másik figyelmes részlettel: meghatalmazást kért, hogy megoldjam a cég függőleges problémáit a távollétem alatt. Elmentünk egy ismert közjegyzőhöz. Csak adminisztratív eljárásokat kértem; Az elém került dokumentum is uralkodó cselekedeteket fontolgatott. Megkérdeztem erről a záradékról.
“Ez a szokásos megfogalmazás, szerelmem. Nem fogunk semmit eladni.
Aláírtam. Egy aláírás, amit hamarosan megbánok. Életemet tervek átnézésével töltöttem, és azon a délutánon még a saját erőmet sem olvastam nyugodtan.
A repülés előtti éjszakán Renata személyesen pakolta be a bőröndömet. Sosem tette. Becsukta a cipzárt, és sárga szalagot kötött a nyélre.
“Volt egy meglepetés számodra. Ígérd meg, hogy nem nyitod ki, amíg el nem érsz a szállodába.
Reggel Bruno elvitt a reptérre. Ragaszkodott hozzá, hogy vegye ki a bőröndöt az autóból, elkísérte megnézni, és maga tegye a mérlegre. Mielőtt elmentem, furcsán megveregette.
“Most igen, főnök. Élvezd a szünetet. Itt már nem kell semmi miatt aggódnod.
Vissza a repülőre Jimena még mindig térdelt a helyem mellett. A szemei nem tűntek úgy, mintha valaki viccelne velem.
“Honnan tudod, ki a feleségem?” Suttogtam.
Felnézett az ajtóra, ahol egy másik légiutas-kísérő az utolsó utasoknak szólt.
“Mert tegnap este hallottam, hogyan tervezik a csomagjukat.
