A szobában megállt a levegő. Sylvia arca eltorzult a düh től.
– Ez lehetetlen! Ez hamisítvány! – sikította. – Evelyn nem tehette ezt meg! Victor a fia! Az a kölyök meg… ő semmi! Csak egy nem kívánt gyerek!
– Csendet! – szólt rá Alden erélyesen. – Még nem fejeztem be. A nagymamátok tudta, hogy meg fogjátok támadni a végrendeletet. Tudta, hogy törvényes örökösként igényt fogtok formálni a kötelesrészre. Ezért beépített egy nagyon specifikus záradékot.
Alden lapozott egyet, és a hangja még mélyebbé vált.
– „Amennyiben fiam, Victor Vance, és felesége, Sylvia Vance a halálom után kísérletet tesznek arra, hogy unokámat, Nolant elüldözzék a házból, vagy bármilyen módon megpróbálják eltulajdonítani az ingatlant, azonnal életbe lép a vagyonkezelő B-terve.”
Victor idegesen elnevette magát.
– És mi lenne az a B-terv? Semmit sem tehet ellenünk! Meghalt!
Alden rám nézett, majd vissza Victorra.
– A B-terv értelmében a nagymamátok visszamenőleg benyújtotta a tartásdíjelmaradási és gyermekgondozási költségtérítési igényt az állami bírósághoz. Huszonkét éven át Evelyn egyedül finanszírozta Nolan taníttatását, orvosi ellátását, ruházkodását és megélhetését. A jogszabályok értelmében, mivel soha nem mondtatok le hivatalosan a szülői jogaitokról, de elhagytátok a gyermeket, a kamatokkal és a büntetőösszegekkel együtt Victor és Sylvia Vance tartozása a vagyonkezelő felé pontosan 648 000 dollár.
Sylvia keze kiejtette a szemeteszsákot. A szájához kapta a kezét.
– Mi… mi van?!
– Ha ma békében távoztatok volna – folytatta Alden hidegen –, a nagymamátok elengedte volna ezt a tartozást. De a végrendelet kimondja: ha eljárást indítotok Nolan ellen, vagy megpróbáljátok kirakni őt a házból, a vagyonkezelő azonnal elindítja a végrehajtási eljárást ellenetek. A fizetésetek, a jelenlegi házatok, és a banki megtakarításaitok mind lefoglalásra kerülnek ezen tartozás fejében.
Victor arca hamuszürke lett. Hátrált egy lépést, mintha gyomron rúgták volna.
– Ez… ez egy csapda – dadogta. – Az az öregasszony csapdát állított nekünk!
