– Ezt nem teheted! – zokogott anyám. – A fiam vagy!
– Az voltam – válaszoltam halkan. – De te soha nem voltál az anyám. Te csak Kyle anyja voltál.
3. Fejezet: Az elszakadás
Kiléptem a házból. Clara néni követett engem a hűvös esti levegőre. A sugárút szélén álló lámpák fénye aranyba vonta az utcát.
– Büszke vagyok rád, Julian – mondta Clara, miközben átkarolta a vállamat. – Évek óta nézem, ahogy Sylvia kifacsar téged. Meg kellett húznod ezt a határt.
– Fáj, Clara néni – vallottam be, miközben a kulcsot szorongattam a kezemben. – A saját családom… úgy bántak velem, mintha egy idegen lennék, akitől el lehet venni bármit.
– Mert hagytad nekik – válaszolt gyengéden. – De ma este véget ért a gyerekkorod. Ma este végleg felnőttél.
Elsétáltunk a két utcával odébb parkoló Jeephez. Ott állt a fák árnyékában, sértetlenül. Kinyitottam az ajtót, beültem a vezetőülésbe, és megérintettem a kormányt. A jól ismert bőr illata és a műszerfal ismerős fényei visszahozták a biztonságérzetemet.
Elindítottam a motort. A hathengeres motor mélyen, megnyugtatóan mormogott fel.
A következő hetekben az életem gyökeresen megváltozott. Beköltöztem egy saját, belvárosi lakásba, közelebb a kórházhoz. Kicseréltettem az összes zárat, megváltoztattam a telefonszámomat, és megszakítottam a kapcsolatot anyámmal és Kyle-lal.
Apám hetente egyszer felhívott. Lassan, fokozatosan ő is elkezdett felébredni az anyám által szőtt illúzióból. Megértette, hogy a túlzott kényeztetéssel tönkretették Kyle életét. Kyle elvállalt egy raktári munkát San Diegóban, és elkezdte látogatni az adósságkezelő csoportot. A feljelentést – Clara néni felügyelete mellett – végül nem élesítettük büntetőperté, de a rendőrségi nyilvántartásban ott maradt az intés.
4. Fejezet: A kórházi műszak és az új hajnal
Hat hónappal később a sürgősségi osztályon dolgoztam egy nehéz, esős péntek éjszakán. A mentők egymás után hozták a balesetes sérülteket, a monitorok pityegése és a sietős léptek zaja betöltötte a folyosókat.
