A múlt árnyai a sürgősségi osztályon
A monitorok éles, szaggatott pittyegése hirtelen átvette az irányítást a kórterem felett. Abril kis teste megremegett a kezemben, a szemei félig lecsukódtak, és a lélegzete olyan felületesessé vált, hogy a levegőért kapkodó kis mellkasa szinte megállt. Az a jellegzetes, gyümölcsös-édeskés lehelet – a ketoacidózis félreismerhetetlen illata – betöltötte a levegőt.
— Segítség! Gyorsan, intravénás glükózoldatot és inzulint, azonnal! Kettes típusú diabéteszes ketoacidózis! — kiáltottam el magam olyan paranccsal a hangomban, amitől a rezidens, Julián, aki eddig csak gúnyosan vigyorgott, holtsápadtan ugrott fel a székéből.
Dr. Ramiro Barragán, aki az imént még a telefonjával a kezében nevetett a kisfiú rongybabáján, hirtelen elfehéredett. A telefon kicsúszott az ujjai közül, és tompa zajjal csapódott a linóleumra.
— Mi… mi a fene van itt? — dadogta Barragán, miközben próbált a gyerekhez lépni. — Ez… ez csak egy egyszerű bélfertőzés…
— Bélfertőzés?! — csattantam fel, és a tekintetem olyan gyilkos tűzzel égett, hogy a doktor akaratlanul is hátranézett. — A vércukorszintje a kritikus szinten van, a szervezete savasodik, és ha még két percig hagyják itt a padon ülni a „nem létező játékukkal” meg a hozzá nem értésükkel, a kislány kómába esik, vagy megáll a szíve!
A kisfiú, a kilencéves fiú, aki a Marina nevű rongybabát szorongatta a mellkasához, sírva kapaszkodott a köpenyembe.
— Nővér… ugye nem hal meg Abril? Ugye nem? Apám azt mondta, hogy ha baj van, a Salcedo-név megvédi minket… mert apám megmentette a nővért a hajón…
A szavak megütöttek, mint egy fizikai ütés.
Tomás Aguilar.
A hős tengerész, aki 2019-ben, abban a pokoli éjszakai hajótűzben, miközben a saját égő ruháit tépte le magáról, két eszméletlen embert húzott ki a lángok közül – és az egyikük én voltam. Akkor, a füstös, sötét folyosón, mielőtt elvesztettem volna a eszméletemet, a karjaomba nyomott egy kis rongybabát, amit a feleségének készített, és azt suttogta: „Ha túléli, keressen meg… a nevem Tomás. És a kislányom most született.”
