Elena rátekintette a testvérére. Nem érzett gyűlöletet. Csak azt a megértést, amit a saját kitaposott útja adott neki.
— Nem azért kellett megtanulnom olvasni, Mateo, hogy neked bizonyítsak — mondta Elena csendesen. — Azért tanultam meg, mert a tudás az egyetlen dolog, amit senki sem vehet el tőled, még akkor sem, ha aláíratnak veled egy darab papírt. A föld a miénk marad, de mostantól a feltételeket mi szabjuk meg.
A távolból Julián hangja hallatszott, ahogy a gyümölcsösből hívta őket a vacsorához. Elena felállt, megigazította a ruháját, és utoljára rátekintett a családi asztalra, ahol egykor a rabságát akarták megpecsételni.
Most már nem volt fogságban. Az írás, a tudás és a bátor kitartás révén a sorsa a saját kezében volt.
