Rodrigo nemcsak a lakásomat akarta megszerezni a hamisítvánnyal. Az elmúlt három hónapban nemcsak Lourdes-nak küldte a fizetését, hanem egy másik számlára is utalt át komoly összegeket – havonta több ezer pesót. Egy olyan számlára, amelynek a tulajdonosa nem Lourdes volt, nem is Alma, hanem egy bizonyos Sofia Miller.
És ami még ennél is megdöbbentőbb volt: a tranzakciók leírásában ez állt: „Gyermektartás előleg – Második félév.”
A vér meghűlt az ereimben. Rodrigo nemcsak egy anyuci kedvence volt, aki hagyta, hogy a rokonai megalázzanak. Rodrigo egy olyan ember volt, akinek valahol ott él egy titkos családja, és az én pénzemből, az én otthonomban élvezett luxusból finanszírozta a saját múltját.
A telefonomhoz nyúltam. Megkerestem Morales ügyvéd számát, és bár hajnali kettő volt, kinyomtam a hívást.
– Morales? Kérlek, bocsáss meg a késői óra miatt. Van itt még valami, amit tudnod kell Rodrigo titkairól. Úgy tűnik, nemcsak a lakásomat akarta elvenni… hanem sokkal mélyebbre nyúlik a háló.
A vonal másik végén az ügyvéd mélyen felsóhajtott.
– Mondjad, Valeria. Hallgatlak. Mostantól nincs kegyelem.
A leszámolás napja
Három nap telt el. A zárakat azonnal kicseréltem, a lakást kitakaríttattam, és a piros kádat végleg kidobtam a szemétbe. Rodrigo többször is megpróbált bejutni, de a portás és a távoltartási végzés, amit Morales azonnal elintézett, hatásosnak bizonyult.
Azonban a valódi vihar csak ezután következett.
Morales nyomozása révén kiderült, hogy a „titkos család” nem is volt olyan titkos Pueblában. Rodrigo már hat éve házas volt egy másik nővel, akitől volt egy kétéves gyereke is – csak éppen soha nem váltak el hivatalosan, mielőtt nekem jött volna az udvarlás során. Rodrigo egy bigámista volt, aki azért vette el a független, saját lakással rendelkező ügynökségi nőt, hogy kiemelkedjen a nyomorból, és a fizetésemet a saját titkos gyereke eltartására, meg Lourdes vidéki adósságainak törlesztésére fordítsa.
