A West Financial árnyéka
A hálószoba sötétjében csak a telefon képernyőjének halvány, kékes fénye világította meg az arcomat. Hajnali fél egy volt. Cheryl egyenletesen, mélyen lélegzett mellettem az ágyban, mintha ő lenne a világ legtisztismeretűbb embere. De most már tudtam, hogy ez a béke csak egy gondosan megépített színházi díszlet.
„Kérdezd meg Cherylt, ki mondta meg neki, hogyan kell csinálni. Kérdezd meg, ki őrzi a pénzt. Nézd meg a West Financialt.”
A titokzatos e-mail szavai visszhangoztak a fejemben. Nem maradt választásom. Óvatosan, centiméterről centiméterre kihúztam magam a takaró alól, lassan letettem a lábamat a hűvös parkettára, és némán, a lélegzetemet is visszatartva kiosontam a hálószobából. A folyosón át a dolgozószobámba mentem, és magam mögött behúztam az ajtót.
A szobában csak az utcai lámpák szűrődtek be a redőnyök résein keresztül. A sarokban ott állt az a bizonyos fém iratszekrény, amelyet Cheryl az elmúlt évben hirtelen bezárva tartott, és amelynek a kulcsát eddig sosem mertem volna elkérni.
De most nem volt szükségem kulcsra. Hatvanhárom év alatt egy fúrócég vezetésével Ohióban aprendeltem egyet s mást a zárakról és a fémekről. Néhány perc alatt, egy a fiókban talált laposcsavarhúzó és egy ügyes mozdulat segítségével a felső fiók retesze halkan, de határozottan megpattant.
A fiók kinyílt.
A zseblámpámat felkapcsolva átvizsgáltam a dossziékat. Régi orvosi leletek, adóbevallások, biztosítási papírok. Aztán az egyik vastag, kék mappában megláttam. West Financial.
A papírok között egy letéti szerződés és egy vagyonkezelési megállapodás lapult, amelyet pontosan tizennégy hónappal ezelőtt írtak alá – hónapokkal azelőtt, hogy az apám meghalt volna, sőt, még azelőtt, hogy a hagyatéki ügyei bárki számára ismertté váltak volna. A dokumentumok szerint egy jelentős pénzösszeget utaltak át egy ottani magánszámlára. És a dokumentum végén, a meghatalmazottak rovatában nemcsak Cheryl neve szerepelt, hanem egy másik név is: Roger Vance.
