– Tizenegy hónapja egyedülálló férfi vagyok a bíróság szerint, Cheryl – mondtam, a szemeibe fúrva a tekintetemet. – Egy olyan papír alapján, amit egy olyan újságban hirdettek meg, amit sosem olvastam. Egy olyan válás miatt, amiről tegnapelőttig fogalmam sem volt. És miközben én apám ágya mellett ültem, és a könnyeimet nyeltem, te a sógorommal, Rogerrel együtt azon mesterkedtél, hogy kirabolj.
– Nem! Ez nem igaz! – kiáltotta, és a hangja hirtelen sikolyba váltott. – Te nem érted! Az egész jövőnket akartam biztosítani! A te apád vagyont hagyott rád, de ha a régi adósságaink… ha a te fúrócéged korábbi peres ügyei felszínre kerülnek, mindent elvettek volna! Én csak védtem azt, amit felépítettünk!
– Védted? – A nevetésem keserű volt és rideg. – Azzal, hogy eladtál minket? Azzal, hogy a hátam mögött aláírattál velem egy csomó papírt novemberben, amivel átadtad a jogokat a West Financialnak? Azzal, hogy Roger számlájára utaltál százötvenezer dollárt a saját megtakarításainkból? Ez a védelem, Cheryl?
A nő, akit harmincegy évig szerettem, akiben bíztam, akinek a kezét fogtam a kórházban, amikor a gyermekeink születtek, most ott állt előttem, mint egy sarokba szorított, idegen bűnöző. A maszk leesett. Nem volt már ott a hűséges feleség; csak egy kapzsi, leleplezett idegen maradt.
– Késett a rendőrség, Cheryl? – kérdeztem csendesen. – Nem. De Phil már elindította a folyamatot. Holnap reggel a bíróság hatályon kívül helyezi a hamis válási ítéletet, és a zárolási végzés megérkezik a West Financialhoz. Roger pedig… nos, hívhatja a legjobb ügyvédeit, mert a hamis tanúzásért és okirat-hamisításért börtönbe fog menni. Veled együtt, ha nem működsz együtt a hatóságokkal.
Cheryl rogyott le a konyhai székre, a fejét a kezébe temetve, és zokogni kezdett. Nem a megbánás könnyei voltak ezek, hanem a düh és a tehetetlenség keserű cseppjei, mert a terv, amiért annyit dolgozott a háttérben, egyetlen pillanat alatt romba dőlt.
