Először mondta el az egész igazat. Több mint egy évig fektetett olyan pénzt, amely nem volt nála, spekulatív műveletekbe. Amikor a veszteségek kezdődtek, hitelt vett fel, hogy fedezze más hiteleket. Aztán többet kért, hogy elrejtse az elsőket. Abbahagyta az alvást, de minden reggel úgy tett, mintha teljesen normálisan megy dolgozni.
Matilda felfedezte a katasztrófa egy részét, és ahelyett, hogy követelte volna a vallomást, táplálta a neheztelését. Megismételte, hogy Clarának túl sok van, hogy ő túl kicsi lett mellette, és hogy nincs házasság, ha a nőnek olyan gazdasági biztonsága van, amit a férj nem irányít.
“Azt hittem, egy gyors eladásával ki tudom fizetni az adósságokat,” ismerte el Alvaro. És újrakezdjük.
“Ezért fogadtál el el 750 000 eurót valamiért, ami majdnem 2 800 000 eurót ér?”
Lassan válaszolt.
“Azt is gondoltam, hogy ha elveszíted a házat, számítanod kell rám.
Clara úgy érezte, hogy ez a vallomás jobban fájt neki, mint bármelyik alak. Évekig félreértette férje csendjét aggodalommal. Megvédte őt, amikor az anyja úgy bánt vele, mint egy döntésképtelen gyerekkel. Még több háztartási költséget is vállalt, hogy a férfi fejlessze az üzletét. Most rájött, hogy nem szeretet gesztusaként kapta meg ezt a segítséget, hanem megaláztatásként élte meg.
“Kicsit akartál kicsivé tenni, hogy ne érezd magad kicsinek,” mondta.
Álvaro se cubrió los ojos. Lloró sin intentar justificarse. Clara no lo abrazó. Había momentos en los que consolar a alguien suponía pedirle a la persona herida que se encargara también del dolor de quien la había lastimado.
—No puedo criar a Vega en una casa donde el cariño depende de quién controla el dinero —añadió.
Álvaro aceptó marcharse aquella noche a un apartamento provisional. Clara cerró la puerta y permaneció unos segundos apoyada en ella, temblando. Luego oyó a su hija reclamar el biberón y comprendió que todavía quedaban decisiones más importantes que aquella discusión.
