Az utolsó cikk csütörtökön jelent meg. Anya korán hazajött a gyógyszertárból, és hallotta, ahogy Regina telefonon beszél a nappaliban. Nem mesélt el teljes történetet: csak annyit mondta, hogy hallotta a “Eduardo”, “terhesség az utazás előtt” és “Gabrielnek soha nem kell megtudnia” szavakat. A hangja remegett.
“Ki az a Eduardo?” kérdeztem.
Regina megjelent mögötte, és elsápadt. Azt mondta, régi barátom, és hogy anyám félreértette. Kértem, hogy nézzem meg az első ultrahang jelentését, ugyanazt, amit hónapok óta ígért, hogy megmutatja nekem. A hálószobába rohant, hogy elpakolja, de egy nyitott mappával jött vissza. Sikerült elolvasnom a tanulmány dátumát és a nyomtatott terhességi kort.
Az ultrahangot 12 nappal a tlajomulcói találkozónk előtt végezték. Ez 8 hetes terhességre utalt. Regina kitépte a papírt a kezemből.
“Nem tudsz semmit bizonyítani,” mondta.
De abban a pillanatban megértettem, hogy anyám nemcsak hűtlenséget tervezett. Olyan apaság felé terelt, amit lehetetlen volt az az éjszakának tulajdonítani.
3. RÉSZ
Nem Regina után futottam. Megkértem, hogy tegye a mappát az asztalra, és felhívtam egy családjogi ügyvédet. Tudni akarta, mit tegyen anélkül, hogy megalázná a még meg nem született babát.
Az ügyvéd világos volt: az ultrahang megkérdőjelezte Regina verzióját, de önmagában nem állapította meg, ki az apa. Mivel házasok voltunk, voltak jogi következmények, amelyeket egyszerűen nem tudtam megoldani azzal, hogy elhagytam a lakást. Dokumentumokat kellett gyűjtenünk, tanácsot kellett kérnünk a filiációról, és ha a gyermek megszületett, a megfelelő csatornákon keresztül kellett kérnünk a genetikai tesztet, ha nem volt megállapodás.
Antes de hablar otra vez con Regina, senté a mamá frente a mí. Ya no tenía aquella mirada de juez que usaba con Clara. Le temblaban tanto las manos que tuvo que apoyar la taza.
—Cuéntamelo desde el principio. Y esta vez no me protejas de nada.
