Meghallgatott, aztán eltört a hangja.
“Jövök,” mondta.
És eljött.
***
Igorral egy bolt előtt találkoztam, amikor a lányommal toltam a babakocsit.
Megállt.
A gyerekre nézett, aztán rám.
— Ez a tiéd?
— Ő a mi lányunk.
Kicsit arrébb Andreas kinyitotta az autóajtót.
Igor bólintott.
Úgy tűnt, mintha mondani akarna valamit, de nem talált szavakat.
Aztán elővette a mobilját.
A képernyőn egy fotó volt róla egy nővel.
— Én is újraházasodtam.
Mondtam, hogy örülök neki.
Keserűen mosolygott.
— Három hónapja szakítottunk.
Csendben voltam.
— Anyám is folyamatosan magyarázta neki, hogyan kell élni. Egy nap az ajtóhoz tette a bőröndöt.
Ezen a jól ismert jeleneten összeszorult a szívem.
— És visszahúztad őt?
Igor lehajtotta a fejét.
— Igen.
Egy pillanatra a babakocsira nézett.
— Csak ezúttal a feleségem bőröndje volt. Könyörgöttem neki, hogy ne menjen el.
A lányom felébredt, és mozgatta a kis kezét.
Lehajoltam, és igazítottam a takaróját.
Amikor felemeltem a fejem, Igor még mindig várt.
Talán vigaszért, talán megbocsátásért.
— Minden jót, Igor.
Andreas odajött hozzánk, elvette tőlem a nehéz táskát, és megcsókolta a lányunkat a homlokán.
Elmentünk az autóhoz.
Mögöttem hallottam, hogy egy mobiltelefon csörög.
válaszolta Igor.
— Igen, anya. Azonnal jövök.
