Egy pillanatra senki sem szólt semmit.
Aztán Mercedes félretette a széket.
“Agnes, itt.
Nem tette hozzá, hogy “ha akarod”.
Nem azt mondta, hogy “ehhez a fotóhoz.”
Nem magyarázott semmit.
Inés odasétált.
Leült a szék mellé, amely Joaquíné volt.
Amikor a mobil rögzítette a képet, senki sem kérdezte meg, kinek van ugyanaz a vére.
Hónapokkal később Inés összehasonlította azt a fotót a születésnapi fotóval.
Az egyikben mindenki felöltözött, mosolyogva, mintha egy repedést rejtenének.
A másikban össze nem szedett edények voltak, egy szalvéta esett a földre, és egy gyerek, aki elfordult.
A második nem tökéletes volt.
Ez volt az első családi fénykép is, amelyen Inésnek nem kellett megvennie a saját helyét.
Mercedes vér képét akarta.
Joaquín még azután is, hogy eltűnt, valami nehezebben meghamisítható dolgot hagyott hátra: egy határt a szeretet és a hasznosság között.
És végül nem a 40 000 euró változtatta meg a családot.
Felfedezte, hogy Inés abbahagyhatja a fizetést, és továbbra is lány maradhat.
