Ahogy a grill mellett álltam, és néztem, ahogy Sarah, élénk és egészséges, amint egy Oroszlán után fut a frissen nyírt fűben, elmélkedtem az elmúlt tizenkét hónapon. Egész életemben azzal töltöttem, hogy “jó fiú” legyek, hajolva egy olyan nő szeszélyének, akinek a szerelmeszigorúan feltételes volt. De ahogy itt álltam, rájöttem, hogy anyám szívének összetörése az egyetlen módja a fiam lelkének megmentésének. Ahhoz, hogy jó ember legyek, abba kellett hagynom, hogy az ő fia legyek.
Néhány héttel korábban láttam őt. Kiléptem egy belvárosi kávézóból, és megláttam Evelynt az utca túloldalán, egy elegáns butikból jött ki. Idősebbnek tűnt, testtartása kissé görnyedt, arca állandó duzzogásban dermedt. Egy pillanatra a tekintetünk találkozott a nyüzsgő tömegen. Arra számítottam, hogy a jól ismert bűntudat csillogása van, a beivódott késztetés, hogy átkeljek az utcán és bocsánatot kérjek.
De semmi sem történt. A kút teljesen kiszáradt. Nem éreztem dühöt, nem gyűlöletet, csak egy hideg, távoli sajnálatot egy olyan nő iránt, aki egyedül halna meg, makulátlan szegélyei és feneketlen neheztelése között. Elfordítottam a tekintetem, megfordultam, és visszanézés nélkül elmentem.