Adrián tiltakozni akart, de a nő felemelte a kezét.
“Nem hibáztatlak. Arra kérlek, ne használd az ő szeretetét arra, hogy visszatartsd őt. Már túl sokat adott.
Pilar elmondta neki, hogy amikor Clara megkapta az első ösztöndíját, kék bőröndje volt készen. Az utazás előestéjén anyjuk diagnózist kapott, ami megváltoztatta az életüket. Clara visszaküldte a jegyet, talált munkát, és megígérte, hogy akkor visszamegy iskolába, ha minden jobb lesz. A hónapok évekké váltak. Minden alkalommal, amikor valaki megemlítette az egyetemet, azt válaszolták, hogy már túl késő.
“Azt akartam, hogy szélesebb legyen az élete, mint ezek a négy fal,” suttogta Pilar. Sosem akartam az oka lenni, hogy abbahagyja a próbálkozást.
Adrián anélkül hagyta el a lakást, hogy elvette volna az ingeit. Clarát a műszakja végén találta meg, az étterem napellenzője alatt, ahol találkoztak. Ezúttal nem esett az eső.
“Tudok Valenciáról,” mondta.
Clara összefonta a karját.
“Rosa túl sokat beszél.
“Nem azért jöttem, hogy meggyőzzelek maradni. Azért jöttem, hogy kérlek, ne add fel félelemből.
Keserűen felnevetett.
“Könnyű ezt mondani. Ha valami rosszul sül el, mindig lesz egy gazdag családod, ahová visszatérhetsz.
Adrián nem védte meg magát. Bevallotta, hogy még mindig vannak olyan kiváltságai, amiket soha nem ismert, és hogy a hitelről hazudni egy módja volt annak, hogy úgy viselkedjen, mint Ernesto: valaki más helyett dönt, meggyőződve arról, hogy tudja, mi a legjobb.
“Nem várom, hogy ma megbocsátasz nekem,” tette hozzá. Visszafizetem azt a fizetésemmel, még ha évekbe is telik. És soha nem fogok egyetlen adósságot sem tenni a nevedre, vagy elrejteni előled, honnan származik egy euró.
Clara csendben figyelte őt.
“Mi van, ha elmegyek?”
“Még mindig te leszel az a nő, aki kinyitotta az ajtót, amikor semmim sem volt. Ez nem változik. De a jövőd a tiéd.
