– És mi lesz a tanácsadókkal? – kérdezte Aurelia. – Ha meglátják az arcomat és a bélyeget, háborút és elutasítást fognak kiáltani.
Adrián tekintetében határozottság gyúlt.
– Én vagyok a király. A tanácsadóim eddig azt hitték, irányíthatnak engem, mert nem volt örökösöm. De te nemcsak a feleségem vagy, Aurelia… te vagy az egyetlen nő ebben a palotában, aki mer elmondani nekem az igazságot. Együtt fogjuk újjáépíteni Valoriát, és egyesítjük a két népet.
Az udvar döbbenete és az új kor
Másnap reggel a palota nagytermében összegyűltek a leggazdagabb nemesek, a tanácsadók és a csalódott anyák, akik még mindig azt várták, hogy az új királyné lelepleződjön és megszégyenüljön.
Amikor a trónterem ajtaja kinyílt, Adrián király lépett be, oldalán a királynéval.
Aurelia feje most már nem hordott fátylat. Büszkén, emelt fővel sétált a férje mellett. A nemesek és a tanácsadók elhűlve látták a gyönyörű arcot csúfító sebhelyet és a fül mögötti királyi címet.
A főtanácsadó dühösen lépett elő:
– Felség! Ez a nő egy ellenség! Egy valoriai fattyú! Csalással került a trónra, tartóztassák le!
Adrián király a trónja elé lépett, és szava olyan erővel dördült meg a teremben, hogy mindenki elhallgatott:
– Csend legyen! Eleonora királyné – aki mostantól Aurelia királynő néven uralkodik mellettem – nem ellenség, hanem a béke záloga. Az apáink háborúja véget ért. A mai naptól kezdve Valoria földjei visszakapják autonómiájukat, a menekültek visszatérhetnek otthonaikba, és Aurelia királynő képviseli a jogaikat a királyi tanácsban. Aki szembeszáll a királynőmmel, az velem száll szembeszáll!
A teremben döbbent csend támadt, de a fiatalabb nemesek és a katonák – akik már belefáradtak a folytonos feszültségbe – lassan fejet hajtottak.
Egy új birodalom hajnala
Évekkel később a királyság virágzásnak indult. A háborús sebek lassan begyógyultak, ahogyan a két nép megtanult együtt élni.
