Egy fiatal lány érkezik a palotába, hogy részt vegyen a király feleségének kiválasztásában, de nem hajlandó megmutatni az arcát, és végig elrejti azt. Azonban amikor az esküvő éjszakáján a lány végre levette a fátyolt, a király megdöbbenve tapasztalta, ki rejtette őt egész 😨 idő alatt

Adrián és Aurelia házassága nem csupán politikai egyezség maradt. A szellemi párbajok, a közös célok és a kölcsönös tisztelet mély, elválaszthatatlan szeretetté formálódtak közöttük. Aurelia soha többé nem hordott fátylat; az arcán lévő sebhely többé nem a szégyen vagy a fájdalom jele volt, hanem a bátorság és az újjászületés szimbóluma.

Egy meleg tavaszi délutánon Adrián és Aurelia a palota erkélyén álltak, miközben a kertben a kisfiuk – a királyság jövendőbeli uralkodója – játszott.

Adrián átkarolta felesége derekát, és halkan megszólalt:
– Emlékszel még arra a napra, amikor be léptél a trónterembe abban a kalapban és a vastag fátyol alatt?
Aurelia elmosolyodott, és a férjére nézett.
– Emlékszem. Azt mondtam, nem akarok a királynak megfelelni.
– És éppen ezzel hódítottad meg a szívemet – mondta Adrián, majd gyengéden megcsókolta a királynőt.

A fátyol elhullott, a titok napvilágra került, és a sötét múlt helyén végre megérkezett a fény és az örök béke kora.