Leila lassan kinyitotta a szemét, mintha most ébredne mély álomból. Színészkednie kellett élete legfontosabb szerepét. Kitekintett az ablakon, és elhűlve nézte a palota udvarát, ahol fegyveres őrök álltak.
– Ez… ez nem az Al-Marin utca – mondta megremegő hangon, látszólag csodálkozva. – Hol vagyunk?
Karim nem válaszolt azonnal. Sötét, éles szemeivel figyelte a lány minden rezdülését.
– Biztonságos helyen van, Leila kisasszony. Kérem, szálljon ki.
– Nem! – mondta Leila, és próbált visszahúzódni. – Én csak haza akartam menni! Hibáztam, rossz autóba ültem! Engedjen el!
Karim hangja nem tartalmazott dühöt, csak fagyos kimértséget:
– Ha kiszáll, életben marad. Ha ellenkezik, a sofőröm fogja kisegíteni. Válasszon.
Leila tudta, hogy nincs értelme a fizikai ellenállásnak. Kiszállt az autóból. A hűvös éjszakai levegő megcsapta az arcát. Két fegyveres kíséretében bevezették a palota luxussal berendezett, mégis nyomasztó halljába.
A rejtély kibontakozása
Karim egy tágas dolgozószobába vezette. Az asztalon egy orvosi táska feküdt, és egy idősebb, szürke hajú férfi állt mellette.
– Dr. Samir – fordult a sejk az orvoshoz. – Ő az a nővér, aki a klinikáról jött.
Leila ekkor értette meg teljesen a helyzetet. A tekintete a dolgozószoba sarkában lévő kanapéra tévedett. Ott feküdt egy tizenöt év körüli fiú, verejtékben úszó arccal, szaggatottan lélegezve. A ruháján száradt vérfoltok látszottak.
Karim odalépett a fiúhoz, és az arcán először jelent meg valódi, mély aggodalom – az a fagyos üzletember, akitől mindenki rettegtek, most egy kétségbeesett báty volt.
– A öcsém, Tariq – mondta Karim halkan, a lány felé fordulva. – Két órával ezelőtt támadás érte az úton. Lőtt sebe van. Nem vihetem kórházba, mert a riválisaink azonnal megtudnák, hogy sérült, és befejeznék, amit elkezdtek. Dr. Samir kiváló orvos, de egyedül nem tudja elvégezni a műtétet. Szüksége van egy tapasztalt műtősasszisztensre.
Leila elhűlve hallgatta.
– Ezért hozott ide? Nem elrabolni akart?
