“Sasha, miért van ez a bőrönd a folyosón?” Ne mondd, hogy megint elküldenek az egész hétvégére! El kellett mennünk a kunyhóba. Miért nem mondasz semmit?
“Mondd meg a főnöködnek, hogy el kell küldenie a Gorbunovodat!” Kiáltottam a folyosón, remélve, hogy a férjem reagál.
De a csend kitartott. Újra megpróbáltam neki szólni:
“Sasha, elaludtál vagy mi?” Miért nem válaszolsz?
Épp levetettem a cipőmet, és épp beléptem a szobába, amikor végre megjelent a folyosón.
“Szia, Marina,” mondta komoran, lehajtva a fejét.
“Mit értesz az alatt, hogy ‘szia’?” Ma reggel találkoztunk. Megkérdezem, hogy üzleti útra mész-e! Mondtam, miközben mechanikusan a bőröndre mutattam a kézmozdulattal.
“Elmegyek,” mondta komor hangon, próbálva lopakodni a bejárati ajtóhoz anélkül, hogy a szemembe nézett.
“Elmész?” Ismételtem, mosollyal, amely a meglepetés és a zavart között ingadozott.
“Elhagylak.” Találtam valakit, érted? Alexander mondta, támadásba lendülve.
“Ah, ‘valaki’! Nos, ezt tökéletesen értem! Hogyan nem érthetnénk meg? Monsieur fiatalságot akar? Követed a főnököd példáját? Na, menj csak, fuss! Sok sikert kívánok neked! Sírtam, küzdöttem, hogy visszatartsa a könnyeimet.
“Marina, nem akarok botrányt csinálni. “Csak egy fait accompli elé állítalak, ennyi az egész,” válaszolta Alexander.
“Egy fait accompli előtt!” Szóval ha készen állsz, menj el, és vidd magaddal a “tényeket”! Senki sem fogja hiányolni! Teljes szívemből kiabáltam.
