Ez volt az első szilveszter, amit teljes magányban töltöttem. Bármennyire is próbáltam magammal érvelni, végül sírtam az éjféli harangok hallatán. A kis villogó fám hamisnak, élettelennek tűnt. Semmi köze a tavalyi nagy természetes fához.
Az ünnepek egy lélegzetvétel alatt teltek el. Visszamentem dolgozni. Egy nap, amikor hazaértem, észrevettem, hogy Sasha ült az épület előtti padon.
“Szia, Marina,” mondta, amint meglátott, felállt.
“Itt, üdvözlöm, kedves férjem! Azért jössz, hogy válást kérj? Nem kell könyörögnöd: nem állok a személyes boldogságod útjában! Mondtam szűkítően.