Már nem volt szükség visszatartani a könnyeimet, de nem akartam megmutatni neki a gyengeségemet. Lehajtottam a fejem, a fal felé fordultam, csak arra várva, hogy felvegye a cipőjét, megragadja a bőröndjét, és végleg elinduljon.
Végül becsapódott az ajtó. Felemeltem a fejem, és gépiesen töröltem le az arcom. A férjem már nem volt ott, ahogy a bőrönd sem. Odamentem az ajtóhoz, és megcsavartam a kulcsot.
A bejáratnál lévő bútorokon a férjem kulcsai hevertek. Megragadtam őket, ökölbe szorítottam, és berohantam a konyhába. Hirtelen kinyitottam a mosogató alatti szekrényt, és a trousseau a szemetesbe dobtam.
Odamentem az ablakhoz. Az ősz határozottan belépett. Kint a szél süvöltött, az eső hangosan dobolt a fém ablakpárkányon. Hirtelen átfutott egy gondolat: egyedül kell majd töltenem ezt az őszt és a telet. A gyerekek sokáig felnőttek és saját életüket élték, most pedig a férjem egy fiatalabb, szebb feleségért távozott.
Emlékek
Mégis, tavaly minden olyan csodálatos volt. Ősszel egy fürdőkezelésre mentünk. Persze, csak egy hétig, de akkor is… Ezután együtt ünnepeltük az újévet.
Akaratlanul is mosolyogok, ahogy eszembe jut, hogyan mentek Sacha, a fiunk, Denis és vejünk, Volodya a fáért. Hoztak vissza egy hatalmasat, majdnem a mennyezethez érve; még a bázist is kellett fűrészelni. Az unokáik nagyon örültek, mindenki boldog volt. És ez a dinoszaurusz alakú kulcstartó… Én adtam a férjemnek az utolsó szilveszterre.
Még egy pillanatig néztem az utcát, aztán visszamentem a szemetesbe. Kivettem a kulcsokat, és az ablakpárkányra tettem.
Natasha
hívása A táskámban, ami a folyosón maradt, a telefon csörögni kezdett. Meg voltam győződve róla, hogy Alexander az. Valami furcsa okból még mindig azt képzeltem, hogy a távozása csak egy rossz vicc volt. Kifutottam, hogy kijussak.
Ez a lányom, Natacha száma volt. Letöröltem a könnyeimet, és próbáltam összeszedni a magam.
“Igen, lányom.
“Mama, szia! Már hazajöttél a munkából?” kérdezte Natasha vidám hangon.
“Igen… forMi?