David elhűlve nézte a tételeket.
– De ez még semmi – folytattam, ahogy mélyebbre ástam magam a kivonatban. – Nézd ezeket az átutalásokat. Minden hónap tizenötödikén pontosan kétezer-ötszáz dollár ment el egy ismeretlen bankszámlára. Hat hónapon keresztül. Az tizenötezer dollár, David.
– Kié ez a számla? – kérdezte David rekedten.
– Ezt neked kell megkérdezned tőle. Vagy kiderítened – válaszoltam. – De egy dolgot tisztázzunk: miközben Harper az én otthonomból akart kidobni azzal a kifogással, hogy „spórolniuk kell a baba miatt”, valójában az te fizetésedet és az én jóindulatumat használta fel arra, hogy dőzsöljön és titokban vagyonokat utaljon el a hátad mögött.
David arca rángatózni kezdett. A döbbenet helyét lassan átvette a felháborodás és a megalázottság érzése. Az a férfi, aki két napja még vakon követte a felesége utasításait, most kezdet végre felébredni a hipnózisból.
– Én… én azt hittem, hogy te vagy az, aki megnehezíti a dolgunkat, anya – suttogta, és a szemeiből kibuggyantak a könnyek. – Harper mindig azt mondta, hogy te nem örülsz a babának, hogy féltékeny vagy a pozíciódra, hogy lekezeled őt… És én elhittem neki. Annyira elvakított a gondolat, hogy apa leszek, és hogy tökéletes otthont teremtsek nekik, hogy mindent elhittem neki.
Odaléptem hozzá, és átkaroltam a vállát. Bár mélyen megsebzett a viselkedése, mégis a fiam volt. A fiam, akit a néhai férjemmel, Tommal ebben a házban neveltünk fel, és akinek megtanítottuk, mi a tisztesség.
– Most már látod az igazságot, David – mondtam neki halkan. – De a kérdés az: mit fogsz tenni?
2. Fejezet: A szembesítés
Nem kellett sokáig várnunk. A dolgozószoba ajtaja hirtelen kivágódott, és Harper állt a küszöbön. A terheshasa szépen gömbölyödött a méregdrága kismamaruhában, de az arca torz volt a méregtől.
