– Látom a számlát, Harper! – David odalépett hozzá, és az orra alá dugta a kinyomtatott papírokat. – Hol van a negyvenezer dollár?! Hol van a házra szánt előleg?! Hová ment havi kétezer-ötszáz dollár hat hónapon keresztül?! Kinek utaltad azt a pénzt?!
Harper tekintete megriadt. A magabiztos álarc lehullott, és a helyén tiszta, leplezetlen pánik jelent meg. A szemei ide-oda ugráltak David és a papírok között.
– Én… én befektettem – dadogta. – Egy… egy barátom segített pénzügyi alapokba fektetni, hogy több legyen a babának…
– Hazudsz! – mondta David, és a hangja most már megbicsaklott a fájdalomtól. – Megnéztem a számlaszámot, Harper! A netbank megmutatja a kedvezményezett nevét! Az az anyád számlaszáma!
A szobában olyan csend lett, hogy hallani lehetett a falióra ketyegését.
3. Fejezet: A szálak kibogozása
Harper anyja, Evelyn, világéletében a lehetőségek emberének tartotta magát. Mindig drága ruhákban járt, nagy lábon élt, de köztudott volt a családban, hogy a vállalkozásai egymás után buktak el, és fojtogatták az adósságok. Amikor David és Harper összeházasodtak, Evelyn próbált beleszólni az esküvő szervezésébe is, de Tom – a néhai férjem – határozottan meghúzta a határokat.
Most minden világossá vált.
– Havi kétezer-ötszáz dollár az anyád adósságaira ment? – kérdezte David halkan, mint aki nem akarja elhinni a saját szavait. – Mialatt anyám fizette az ételünket, a villanyunkat, a netünket? Mialatt te megaláztad őt a saját házában, visszaraktad a családi képeit, és ultimátumot adtál neki, hogy költözzön el a saját otthonából?!
– Az anyámnak szüksége volt rá! – fakadt ki Harper, feladva a védekezést, és áttérve a támadásra. – El akarták árverezni a házát! Mit kellett volna tennem?! Hagyjam, hogy az utcára kerüljön?! Neked nagy fizetésed van, David! Georgia pedig egyedül él ebben a hatalmas házban, tele pénzzel meg nyugdíjjal! Megengedhette volna magának, hogy segítsen!
