Az arany ragyogás árnyai
Felix hatalmas, bikafeje megremegett a villódzó fényben. A gyenge, olajlámpás fény alig bírta versenyezni azzal az éteri, vakítóan tiszta aranyló sugárzással, amely most nem a mennyezeti gerendák felől, hanem közvetlenül a pólyába takart csecsemő testéből áradt.

Betsy holt sápadtan, remegő térdekkel rogyott le a kopott fapadlóra. A pulóver, amivel az előbb még védelmezően hadonászott, kicsúszott az ujjai közül, és tompa puffanással esett a földre. A kezében tartott vattapuda kiesett; a kisbaba homlokáról lecsorgó veríték cseppjei aranyló szikraként pattantak szét a levegőben, mielőtt elérhették volna a padlót.

– Ez… ez nem lehetséges – suttogta az istennő, és a hangja megtört a kétségbeeséstől és az ámulattal vegyes iszonyattól. – Azt hittem, csak félig isteni vér… Azt hittem, az Olimposz átka pusztítja el. De ez… ez az ősi teremtés ereje!

Felix nem mozdult. A vastag, sötétbarna bundája alatt a szíve úgy dobogott, mint egy felerősített üstdob. A szarvai – amelyek az évek során magányos, keserű börtönként nehezedtek a fejére – most finoman bizseregni kezdtek, mintha rezonálnának a gyerekből áradó frekvenciára. Az elmúlt évszázadok során Felix sok mindent látott; ismerte az istenek kegyetlenségét, Zeusz villámháborúit és Héra hűtlen bosszúit, de ezt a fajta tisztaságot, ezt a kozmikus kisugárzást még soha, senkinél nem tapasztalta.

A baba arca megnyugodott. A korábbi, kínzó lázgörcsnek nyoma sem maradt; a két apró, éles szarvcsont a homlokán megállapodott, és szelíd, bronzos fénnyel világított a sötétben. Apollo kinyitotta a szemét. Nem a csecsemők szokásos bizonytalan tekintetével nézett, hanem mély, csillogó, arany színű pupillákkal, amelyek mintha egy egész csillagrendszert tükröztek volna vissza.

Az ősi jóslat árnyéka
Felix lassan, nehézkes léptekkel közelebb lépett a sarokban lévő kiságyhoz. A padló recsegett a hatalmas súlya alatt, de a tekintetét nem tudta levenni a gyerekről.

– Az első, ki a bika árnyékában születik, de vére az égboltig ér… – mormolta Felix a saját orra alatt, olyan mély, búgó hangon, amely megremegtette az ablaküvegeket.