– Ares kopói – mondta Felix, miközben a sarokban álló, vastag faoszlopból kiemelt egy óriási, rozsdamentes kétkezes csatabárdot, amelyet még az ókorból hozott magával. – Vagy talán maguk az isteni testőrök. Nem számít. Ez a ház eddig az én magányos börtönöm volt. De ha be akarják lépni a küszöböt… meg kell tanulniuk, hogy a bika nem fél a vihartól.
A bejárati ajtó deszkái megrepedtek. Egy hatalmas, természetellenes erő nyomta be a keretet, és a fa lassan, recsegve kezdett szakadni. A sötét éjszakából fagyos, égi kék fény áradt be, amely elöntötte a szobát.
Felix lépett egyet a bejárat felé, a teste megfeszült, a szarvai pedig félelmetes, vöröses izzásba kezdtek.
– Maradj a gyerekkel a sarokban, Betsy. Most megnézzük, mit ér az Olimposz, ha szembe kell néznie a múlttal.
