Álvaro Valcárcel egyenes derékkal, határozott léptekkel haladt előre, a kezében a vastag, eredeti dossziéval. Mögötte pedig nemcsak Marina állt, hanem a gazdasági rendőrség három tisztje, valamint Sergio saját cégének főkönyvelője, akit a rendőrök még a kora reggeli órákban otthonában kerestek fel.
Sergio arca hirtelen elveszítette a színét. A kávéscsésze kicsúszott a kezéből, és a nehéz perzsa szőnyegre esve darabokra tört.
— Álvaro… mi a fene ez? — hebegte Sergio, miközben a léptei hátrafelé botlottak az íróasztalig.
Álvaro megállt az íróasztal előtt, leejtette a dossziét a fára, és a szemébe nézett annak a férfinak, akit huszonegy éven át a testvérének hitt.
— A számlák, Sergio — mondta Álvaro hűvös, metsző hangon. — És a feleségem igazsága. A buli véget ért. Mostantól te felelsz minden egyes számért.
A rendőrök határozott léptekkel léptek előre, és a bilincs hideg fénye villant fel a reggeli napfényben. Kint, Madrid utcáin az élet folytatódott, de a La Moraleja-i ház falai között a csend végre megtört: a múlt titkai napvilágra kerültek, és a romokon egy új, tiszta kezdet épült fel.
