Hosszan, némán néztem a családomat. Arra a három emberre, akik egész életemben kinyomták belőlem a maradék erőt is, akiknek a sikerem csak annyit ért, amennyit be tudtak tőle takarítani, és akik a végén még a börtönbe is belöktek volna, csak hogy menthessék a saját bőrüket.
Lassan kinyitottam a táskámat, kivettem a barna borítékot, és az iroda porlepett asztalára dobtam.
– Nincs semmiféle könyvelési hiba, apa – mondtam. A hangom olyan hűvös és határozott volt, hogy mindhárman megmerevedtek.
Apa összevonta a szemöldökét. – Mit beszélsz itt?
Violet néni lépett egy lépést előre, és átvette a szót. A hangja szakértőként, könyörtelenül csengett a térben:
– Richard, Patricia, Harper. Ez nem egy elszámolási vita. Ez egy szövetségi bűnügyi nyomozás az IRS részéről. Az elmúlt öt évben több mint kétszázötvenezer dollárnyi célzott szövetségi támogatást igényeltek és tüntettek el hamis dokumentumok, valamint Aurora meghamisított aláírása révén.
Anya arca pillanatok alatt hamuszürkévé vált. Megtántorodott, és Harperbe kapaszkodott, aki elhűlve bámulta a nagynénjünket.
– Ez… ez hazugság! – dadogta apa, de a hangjából már teljesen elszállt a magabiztosság. – Mi… mi sosem tettünk ilyet! Harper művész! Az üzletünk…
– Az üzletetek már évek óta csődben van, Richard – vágott közbe Violet néni hidegen. – Csak Aurora fizette a számláitokat a saját tervezőirodai fizetéséből, miközben ti lenéztétek őt. De most nincs többé Aurora, aki megmentené a bőrötöket. A dokumentumokat átadtuk az ügyészségnek. A szövetségi nyomozók pedig már útban vannak ide.
A törvény ereje
A pillanat, amikor apa megpróbálta felkapni az iratokat az asztalról, hogy eltépje őket, az utolsó reménye volt a kétségbeesésnek. De a bolt üvegajtajánál ekkor nyíltak ki a zsanérok, és két sötét öltönyös, hivatalos jelvényt viselő ügynök lépett be az irodába.
– Richard Finley? És Patricia Finley? – kérdezte a vezető ügynök mély, hivatalos hangon.
