Egyik szombat délután a saját irodám napfényes erkélyén álltam, egy csésze kávéval a kezemben, amikor a telefonom csöppent. Violet néni hívott.

– Szia, kedvesem! Csak azt akartam kérdezni, hogy ráérsz-e holnap egy családi ebédre? De ne aggódj, csak te meg én meg a barátaid. Semmi dráma.

Elmosolyodtam. Az igazi családomat – a tartást, a szeretetet és a tiszteletet – végre magamnak építettem fel.

– Holnap ott leszek, Violet néni – mondtam, és mély levegőt vettem a friss, szabad levegőből. – Nagyon is ráérek.