Ez a szoba a földszinten volt – Evelyn háza egyike volt azoknak a régi kertvárosi házaknak, ahol a hálószoba ablaka közvetlenül a hátsó udvarra nyílt.
– Kapd el! – üvöltötte Evelyn, de Mark már a földön lévő üvegszilánkokba lépett, és felüvöltött fájdalmában.
Kinyomtam az ablakot, amely hangos csattanással tárult ki a hűvös, éjszakai levegőre. Nem érdekelt, hogy a műtéti helyek feszülnek, nem érdekelt, hogy a lábam csupasz volt a hideg betonon. Kiugrottam a sötétbe, bele a nedves fűbe.
III. Az éjszakai hajsza
A kert kapuja nyitva állt. Rohantam az utcán, a tüdőm égett a hideg levegőtől, a szívem pedig úgy kalapált a bordáim között, mintha ki akarna törni. Az utcai lámpák sárgásfénye hosszú árnyékokat vetett az aszfaltra. Nem volt nálam telefon, nem volt pénzem, csak a pizsamám és a túlélési ösztönöm.
Tudtam, hogy Markék autója a garázsban áll, és ha magához tér, perceken belül a nyomomban lesz.
Az utca végén megláttam a helyi benzinkút neonfényét. Ott még éjszaka is van élet. Beszaladtam az ajtón, a csengő éles hangot adott. A pult mögött egy fiatal fiú ült a telefonját nyomkodva, de amikor meglátott engem – sápadtan, zihálva, pizsamában, mezítláb –, azonnal felpattant.
– Hölgyem! Jól van? Segíthetek?
– Telefon… – ziháltam, a kezem a pultnak támasztva. – Kérem, hívja a rendőrséget. A férjem… meg akar ölni.
A fiú sápadtan bólintott, és máris nyúlt a vonalas telefonhoz. De mielőtt még tárcsázhatott volna, a benzinkút előtt egy ismerős, sötét szedán satufékkel állt meg. Az ajtó csapódva nyílt ki, és Mark lépett ki belőle, az arca torz volt a dühtől.
– Maya! – kiáltotta, miközben belépett az ajtón. – Ne légy őrült! Gyere haza!
A benzinkúti fiú zavartan nézett rá, majd rám.
– Ismeri ezt az embert, hölgyem? Ő a…
– Nem! – sikoltottam. – Ő akar megölni! Hívja a rendőrséget, azonnal!
