A fa kalapács lecsapódott. Az a hang olyan volt, mint egy vastag fatuskó végső, tiszta vágása a műhelyemben.
IV. A csendes műhely
Két nappal később a bírósági dráma pora leülepedett. A rendőrség hivatalosan is kihallgatta Marissát és Derek az okirathamisítás és a lopási kísérlet miatt. A házamból Marissa cuccai már eltűntek; a szekrények kiürültek, a konyhában pedig ismét az a béke uralkodott, amit utoljára azelőtt éreztem, hogy átlépte volna a küszöböt.
A kora délutáni órában álltam a munkapadom mellett. A kezemben egy darab csiszolópapír volt, amivel egy diófa szekrény ajtajának élét simítottam. A cédruspor finom illata betöltötte a levegőt, pont úgy, mint az elmúlt harminc évben minden egyes napon.
A rádió halkan szólt a sarokban, valamilyen régi jazz dalt játszottak.
A zsebemben megszólalt a telefonom. Egy ismeretlen szám volt. Nem vettem fel. Hagytam, hogy csenjen, majd elhalkuljon.
Nem volt szükségem sem a hívásaikra, sem a magyarázkodásukra. A harmincöt millió dollár ott volt a bankban, biztonságban, az emlékek pedig, amelyek miatt igazán értékes volt az életem, a szívemben éltek, érinthetetlenül.
Letettem a csiszolópapírt, megnéztem a kezem ügyes, faporos vonalait, és mélyen, megkönnyebbülten belélegeztem a műhelyem tiszta, ismerős illatát. Végre megint otthon voltam.
