Hat héten át a leendő anyám úgy bánt, mintha alacsonyabb rendű lennék nála, egyszerűen azért, mert azt hitte, “csak ápolónő vagyok”. Aztán az eljegyzési brunchunkon átadott egy kezdő szakácskönyvet, és azt mondta: “A fiamnak olyan feleségre van szüksége, aki az ő szintjén van.”

V. Fejezet: A szembesülés a sürgősségin
Amikor kiléptem a CT-vizsgáló előtti folyosóra, a csöndet azonnal megtörte egy éles, parancsoló hang. Beatriz Valdés állt a sürgősségi osztály közepén, tőle telhető legméltóságteljesebb tartásban, bár az arca halálsápadt volt a rémülettől. Mellette Alejandro állt, kétségbeesetten próbálta csillapítani az anyját.

— Nem érdekel, ki van beosztva! — kiabálta Beatriz a felvételi pultnál álló fiatal nővérnek. — A férjem a Valdés Group elnöke! A Santa Elena legkiválóbb orvosára van szükségünk! A sebészet főnökét akarom! Azonnal!

A nővér megállt, tekintete átsiklott Beatriz válla felett, és egyenesen rám szegeződött.

— Már megérkezett, asszonyom — mondta a nővér nyugodt, professzionális hangon, majd lassan felém fordult, és fejet hajtott. — Dr. Mariana Rossi felülvizsgálta a felvételeket, és a műtő már elő van készítve.

Beatriz megtorpant. Lassan megfordult, mint aki nem hisz a saját fülének.

A szeme tágra nyílt, ahogy meglátott. Zöld műtősruhát viseltem, a nyakamban sztetoszkóp lógott, a hajamat hátrakötöttem, és a kezemben a férje életét jelentő orvosi aktát tartottam. A mellkasomon lévő kitűzőn tisztán olvasható volt:

Dr. Mariana Rossi – A Kardiotoraxiai és Aorta-sebészeti Osztály Főorvosa

Beatriz ajka megremegtek. A hangja eltűnt, a keze a levegőben maradt, amint megpróbált megszólalni, de egyetlen szót sem tudott kinyögni.

— M-Mariana…? — suttogta végül, mintha a név idegen lenne a szájában. — Te… te orvos vagy?

— Nem csupán orvos, mama — lépett előre Alejandro, a hangjában fájdalmas, kesernyés éllel. — Mariana az ország egyik legelismertebb aorta-sebésze. Ő vezeti ezt az osztályt. És te hat héten át úgy bántál vele, mint egy cseléddé alacsonyított ápolóval.

Beatriz arca elfehéredött, mint a kórházi lepedő. Zavarodottan nézett a fia és közém, tekintete végigsiklott a zöld ruhámon, a kitűzőmön, a körülöttem álló ápolók tiszteletteljes arcán. Az a büszke, gőgös asszony, aki alig néhány órával ezelőtt egy kezdő szakácskönyvet adott át nekem gúnyos mosollyal, most hirtelen meglátta a valóságot.