– Elégedett vagy?! – kiáltotta, miközben a könnyeit törölgette. – Tönkretetted az életünket! Egy bérelt, kétszobás lyukba kell költöznünk a külvárosban! Minden megtakarításunk elment a kaucióra és a költöztetőkre!
Lassan odasétáltam a verandához. Megálltam azon a ponton, ahol három héttel ezelőtt a hat műanyag dobozom állt.
– Nem én tettelek tönkre titeket, Britt – mondtam nyugodtan, a szemébe nézve. – Ti tettétek tönkre saját magatokat abban a pillanatban, amikor azt hittétek, hogy a szeretetemet és a nagylelkűségemet gyengeségnek nézhetitek.
– Mi csak otthont akartunk! – zokogta.
– Mégis más kárára akartátok felépíteni – válaszoltam. – Két évig ingyen laktatok itt. Kifizettem az adósságokat, megmentettem a szüleinket a csődtől. Cserébe csak annyit kértem, hogy tiszteljétek a privát szférámat. De te kicserélted a zárat. Kiraktad a holmimat a hidegre, és bent nevettél a férjeddel.
Colby odalépett Britt mellé, de nem mert a szemembe nézni. A gőg, ami korábban benne volt, teljesen elpárolgott.
– A ház mostantól az új tulajdonosé – lépett előre Mr. Vance, átadva az átadás-átvételi jegyzőkönyvet. – Kérem, adják át a fennmaradó kulcsokat.
Britt remegő kézzel nyúlt a zsebébe, és odadobta a kulcscsomót a verandára.
– Soha többé nem vagy a testvérem – suttogta gyűlölettel a hangjában.
– Britt – néztem rá utoljára, mielőtt megfordultam volna. – Testvérek voltunk. De te úgy döntöttél, hogy bérlőként viselkedsz, aki kirúgja a főbérlőt. Vigyázz az új lakásotokra. Ott a lakbért minden hónap elsején be kell fizetni. Nem lesz ott senki, aki kifizeti helyettetek.
4. Fejezet: Az új fejezet
Miután a teherautó elhajtott, és az új tulajdonos átvette a kulcsokat, beszálltam az autómba, és visszahajtottam a saját, belvárosi lakásomba.
A lakásom kicsi volt, de az enyém. Tiszta volt, csendes, és nem volt benne helye a képmutatásnak vagy a családi zsarolásnak.
