Persze, hogy ismertem Carolynt.
Húsz éve volt a szomszédjuk. Elvitte a csomagjaikat. Levest hozott, amikor valaki beteg volt. Minden évben küldte üdvözlőlapjait.

“Remélem, nem hívok túl későn.”
“Egyáltalán nem.”
“Ma este a karácsonyi műsort néztem.”

Kicsit összeszorítottam az ujjaimat a telefonon.

“Minden évben nézem,” folytatta. “És aztán megjelent az utolsó ház.”
Közbevágott magára.
“Miranda… Ez a ház. »

Nem mondtam semmit.

“Az ablakok. Stone. Ezek a hegyek. Fogalmam sem volt, hogy ilyet építettél.
“Köszönöm.
“Azonnal utána felhívtam az anyádat. »

A gyomrom összerándult.

“Azt hittem, szeretné tudni, hogy láttalak téged.”
A falnak dőltem.
“Nem tudott a műsorról.”
“Nem.”
“Mondtam neki, hogy a házad már szerepelt a nemzeti televízióban. Mondtam neki, hogy ez az egyik legszebb kastély, amit valaha láttam. »

Carolyn megállt.
“Aztán megkérdeztem tőle, miért nincs ott.”

Becsuktam a szemem.
“Mit mondott?”
“Nagyon csendes lett.”

Carolyn folytatta:
“Megkérdezte, hol láttam őt.”
“Szóval elmondtam neki. A karácsonyi különkiadás. A legfrissebb jelentés.
“Aztán megkérdeztem tőle: ‘Tényleg nem tudtad?’
“Azt mondta, nem. »

Egy új csend volt.

“Miranda… Megkért, hogy meséljek le neki a házról. »

Újra kinyitottam a szemem.
“Mi?”
“Minden szobában.”
Carolyn hangja meglágyult.
“Stone. A gerendák. Az üvegház. Az ablakok. A hegyek. Mindent tudni akart. »

Csendben maradtam.

“És miközben leírtam neki, ő folyamatosan ismételgett dolgokat.”
“Milyen dolgokat?”
“Ő azt mondta: ‘Igen, ez Mirandára hasonlít.’ »

Összeszorult a torkom. Carolyn folytatta:

“Amikor az öreg fáról beszéltem, azt mondta, hogy mindig is szeretted a régi fát.”
“Amikor leírtam az üvegházat, azt mondta, hogy természetesen lesz egy, aki füvet termeszt a lakások ablakpárkányán.”
“Amikor meséltem neki a hatalmas ablakokról, azt mondta, mindig is fényt kerestél.”

Carolyn megállt.
Aztán kitört egy mondatot, amire nem voltam felkészülve:

“Anyád nagyon jól ismer téged.”

Nem vádoló hangnemben.
Nem színházi módon.
Egyszerű bizonyítékként.
*Anyád nagyon jól ismer téged.*

“Igen,” suttogtam. “Ez igaz.”
“Azt hittem, tudnod kellene.”
“Köszönöm.”
“Remélem, szép karácsonytátok volt.”